CinemaLion

2016. március 18. 12:46 - Tomlion

Elrabolva 2 (2012) - Kritika

A Hollywoodi gépezet úgy működik, hogy ami sikeres és pénzt hoz a konyhára, azt bármi áron, de folytatni kell. Ez sajnos egy eléggé gyakori eset, hogy egy kerek, egész történetből kierőszakolnak egy szériát, csak azért, hogy a címe miatt pár millióval több pénzt hozzon a minőségre való tekintett nélkül. Így készülhetett el 2012-ben az egyik kedvenc filmemnek (aminek a kritikáját itt elolvashatjátok) a fölösleges folytatása, az Elrabolva 2, ami sajnos nem váltotta be a hozzá fűződő reményeket, legalábbis kritikai szempontból.

mv5bmtkwntq0odexov5bml5banbnxkftztcwnju3ndqwoa_v1_sx640_sy720.jpg

A film elején egy temetésen járunk és hamar kiderül, hogy a gyászoló család nem más, mint az előző részben megölt albán maffiának a családtagjai és megfogadják, hogy bosszút fognak állni azon, aki megölte a fiaikat. Eközben a Mills családnál zajlik az élet, Bryan vezetni tanítja Kim-et, és egy nap, amikor eljött a lányáért azt tapasztalja, hogy Lenore és Stuart csúnyán összevesztek, ezért Bryan felajánlja a volt feleségének, hogy jöjjenek el hozzá Isztambulba, mert pár nap múlva ott lesz munkája és ha végzett eltölthetnének együtt egy pár napot. Azonban nem élvezhetik túl sokáig a nyaralás örömeit, mert az albánok kiderítik, hogy ki volt a fiaik gyilkosa és elhatározzák, hogy nem csak a gyilkost, de az egész családját kiirtják. Végül Bryan-t és Lenore-t elfogják, Kim-nek pedig sikerül elrejtőznie (egy SZEKRÉNYBEN!) és rajta a sor, hogy megmentse a szüleit.

taken_2_25.png

Hogy ha engem kérdeztek, a filmnek az alapkoncepciója teljesen rendben van! Mégpedig azért, mert ha belegondolunk az önbíráskodás egy olyan dolog, amit nem lehet megúszni következmények nélkül. Ha visszaemlékezünk az első részre, akkor kiderül, hogy egyszer sem tettek említést arra, hogy Bryan bármilyen rendőrségi kivizsgáláson vagy kihallgatáson részt vett volna, sőt felelősségre sem vonták tetteiért. Pedig a mai világban az önbíráskodást a törvény szigorúan bünteti, még akkor is, ha körözött bűnözők ellen cselekedett valaki. Sajnos a film végül ott bukik meg, hogy az érdekes alaphelyzet ellenére teljesen lemásolja az első rész eseményeit. Más szóval, ha láttad az első rész, láttad a másodikat is. Ez a lusta forgatókönyvírás élő mintapéldája, amit ugyan azok írtak, mint az előző részt és a Szállító 3-at, Luc Besson és Robert Mark Kamen! Viszont a forgatókönyvnek nem ez a legnagyobb hibája, hanem az, mint a Szállító 3-ban, hogy teli van elképesztően nagy hülyeségekkel. Az első rész sem volt hibátlan, azt elismerem, viszont itt elképesztő méreteket öltöttek a baromságok.

movie-scene2.jpg

A film egyik legismertebb hülyesége, amit az is ismer, aki még nem látta a filmet, hogy Kim ahhoz, hogy megtalálja a szüleit Bryan egy mini telefonon keresztül (mert az albánok elfelejtették megmotozni) azt üzeni neki, hogy dobjon ki az ablakon, az épületek tetejére éles (!) kézigránátokat és a hanghullámok, meg egy térkép segítségével meghatározza a pontos helyzetét. Egy vígjátékban ez még szódával elmenne, na de egy Elrabolva filmben ilyet belerakni?

Ennek ellenére mégsem a forgatókönyv a film legnagyobb hibája, hanem az, hogy a feszültség ebből az epizódból teljes mértékig hiányzik, mert egy hozzá nem értő rendező kezébe került a project, aki nem más, mint a "zseniális" Szállító 3 rendezője: Olivier Megaton. Besson és Megaton ennyire jó haveri viszonyban vannak egymással, hogy egyre több közös filmjük van? Mindegy, a lényeg az, hogy mivel mindannyian ismerjük Megatron filmkészítési módszereit az akciók az előző filmjeinek a színvonalával lesz egyenlő! Nem is okozott csalódást, mert az akciók a túl sok Shaky Cam és a rengeteg vágásnak (1 másodpercben akár 3-4 vágás!) köszönhetően követhetetlenek lettek. Erre lehetne azt mondani, hogy: "Igen, sok a kamerarángatás és a vágás, de valljuk be Liam Neeson sem a legfiatalabb (2012-ben 60 éves volt), ezért így rejtették el az esetleges lassú mozdulatait!". 

Ezt az érvet eltudnám fogadni, ha nem létezne az ELSŐ rész! Ott a készítők képesek voltak minimális Shaky Cam alkalmazásával elérni a nézőkben azt, hogy elhiggyük Bryan képes péppé verni az ellenfeleit, mégis követhetőek és látványosak voltak. Bizonyos mértékig ebben a filmben is sikerült ezt az illúziót elérniük bennem, csak az a gond, hogy itt túlzásokba estek. Erre a legjobb példa szerintem a film mélypontja, az autósüldözés! Azon kívül, hogy mekkora hülyeség már az, hogy az éppen tanuló és többször is megbukott lánya úgy vezeti a kocsit, mint egy profi, ami elképesztően nagy hülyeség és remélem nem az adrenalinnal akarják ezt a hülyeséget nekem megmagyarázni, ezen felül a jelenet cafatokra van szabdalva, hogy biztosan ne vehessük észre a kaszkadőröket. Amikor először néztem többször is meg kellett állítanom a filmet, mert a szemeim egyszerűen nem bírták az állandó villódzást! Sajnálom azokat, akik anno moziban nézték.

maxresdefault.jpg

Ennek ellenére én mégis azt tudom mondani, hogy minden hibája ellenére mégsem menthetetlen a film. Lehet azért, mert anno amikor először láttam tudtam, hogy nulla elvárással szabad leülni elé, mert akkoriban is utána néztem a filmeknek, és lehet azért, mert akkoriban még nem láttam Megatron korábbi rendezéseit, de valamennyire mégis tudtam rajta szórakozni. Ez annak köszönhető, hogy a film körülbelül első 30 perce még egész szórakoztató, ahogy megelevenednek az első rész legjobb jelenetei és helyszínei, ahogy az albánok kiderítik ki volt a fiaik gyilkosa, és a bosszú miatt olyanok akarják megölni Bryan-t és családját, aki miatta elveszítették a szeretteiket. Persze, bűnözők voltak, de egy szülő a gyermekét minden hibája ellenére is szereti, és az ő szemükben Bryan volt a rossz fiú. Ez egy olyan motiváció fő gonosz részéről, amit korábban nem nagyon láthattunk filmekben. Azt is be kell vallani, hogy a sok hülyeség és logikátlanság között voltak egész jó vagy eredeti ötletek is, a finálé Bryan és Murad (Rade Seberzija) között pedig talán az egyik legjobb Elrabolva pillanat. 

article-0-14c530e2000005dc-112_634x422.jpg

A színészek pedig még mindig jók. A Kim-et és Lenore-t alakító színésznők (Maggie Grace és Famke Janssen) az előző filmhez képest sokkal több játékidőt kaptak, így több idejük volt kiteljesedni, és tényleg egész jók voltak. A fő gonosz Murad, a fiát gyászoló, de bosszúra éhes családapa is meglepően jó volt. Azonban a film legnagyobb pozitívuma számomra még mindig Liam Neeson volt! Igaz, az előző részhez képest most sokkal kevesebb emlékezetes jelenet fűződik a nevéhez, elmaradt a WOW faktor, ami az első részt emlékezetessé tette, azonban még mindig olyan karizmával rendelkezik, hogy az agyon vágott bunyók ellenére is még mindig elhittem róla, hogy Ő egy BADASS!

taken-2.jpg

Összefoglalva:

Objektíve nézve egyértelműen egy hatalmas visszaesés az előző részhez képest a rossz forgatókönyvnek és rendezésnek köszönhetően. Mégis 300 millió dollárt kaszált világszerte, éppen ezért nem igazán tudom ajánlani a megtekintését. Azonban, ha valaki mégis megakarja nézni, azt tudom ajánlani, hogy nulla elvárással nézze meg és ne várja ugyan azt a színvonalat, amit az első rész nyújtott. Így elképzelhető, hogy jól fogtok szórakozni rajta és nem okoz csalódást, mert ilyen téren nekem sem okozott.

NEM ÚGY, MINT A TRILÓGIA BEFEJEZŐ RÉSZE!

De erről majd később...

10/6 - 63%

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tomlion.blog.hu/api/trackback/id/tr768492276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
CinemaLion
süti beállítások módosítása