CinemaLion

2016. november 08. 19:41 - Tomlion

Doom (2005) - Kritika

A videójáték adaptációknak a film iparban nagyon nehéz a sorsuk. Erre pedig egy ékes példa a 2005-ös Doom filmadaptációja, amiben megpróbálták minden idők egyik legfontosabb FPS játékát a nagyvászonra adaptálni.

025192031229_posterart.jpg

A Mars egyik távoli kutatóállomásán valami baj történt, az odluvai állomással megszakadt az összeköttetés. Ötös szintű karantén lép érvénybe, és bevetik a Gyorsreagálású Harci Osztagot. A Főtörzs (The Rock) és a "Kaszás" (Karl Urban) vezette osztagnak sikerül lezárnia a Föld felé vezető átjárót, majd elindulnak felderíteni az állomást. A tengerészgyalogosok ismeretlen eredetű, rémséges szörnyekkel találják magukat szembe, amelyek lesben állnak minden fal mögött, és a telep termeiben és alagútjaiban ólálkodnak, hogy legyilkolják a még életben lévő embereket.

doom8.jpg

A legnagyobb probléma a filmmel, hogy ez nem a klasszikus Doom 1-2-nek az adaptációja, hanem a 2004-es Doom 3-nak! Ezért különbözik annyira a film a játéktól, valamilyen szinten mégis hű maradt az alapanyaghoz. Azonban ez volt az egyik legnagyobb baromság, amit elkövethettek, mert így a film egy nagyon lassú Alien 1-2 copy csak a Doom szörnyeivel és sokkal kevesebb akcióval. A harmadik Doom játékkal sajnos nem volt még alkalmam játszani, és állítólag nemis lett a legjobb, azonban nagyon sokan egyetértettek vele abban, hogy mint Horror játék nagyon jól működött a nehézsége miatt. Ezt a szellemiséget próbálta a film is visszaadni, azonban itt az arányokkal túlzásokba estek, mert körülbelül fél órát kell az első ütősebbnek mondható akciószekvenciára várni, valamint utána sem leszünk elárasztva túl sok akcióval. Addig viszont amíg ez elérkezik nézhetjük ezeknek az egyáltalán nem emlékezetes karaktereknek a nyüglődését, ami miatt elérkezünk a film második hatalmas hibájához...

A színészi játék valami BORZALMAS! A fiatal doktornőt játszó Rosamund Pike-nak ez volt az ötödik filmje és ez meg is látszik rajta. Az alapján, amit itt lenyújtott nehezen tudtam volna elképzelni, hogy 9 évvel később a Holtodiglanban nyújtott alakításáért Oscar-ra is jelölik. Itt olyan volt, mintha Milla Jovovich-ot láttam volna. Semmi érzelmet, sőt életet nem mutattak a szemei, a karaktere pedig annyira lapos volt, mint egy WC papír! Azonban Dwayne "The Rock" Johnson.... Hát arra nincsen szó! Ha azt mondom, hogy Skorpiókirály színvonalú volt, azzal nemhogy lehúztam az alakítását, hanem meg dicsértem! Értem én, hogy a film még a színészi karierje elején készült, azonban a 2003-as Amazonas kincsében lehet, hogy nem volt nagyszerű, de legalább egy visszafogott, egyáltalán nem pocsék alakítást nyújtott ott le. Egyedül Karl Urban volt az, akin egy Dredd-re hasonlító beleszarok stílust mutatott, azonban mint ott, ebben a filmben és környezetben is egyszerűen fantasztikusan jól működött! Nem tudom mit csinál ez a csávó, de ezt a beleszarok stílúst egyre több filmjében csinálja (Red, Dredd, Star Trek: Mindenen túl), azonban nála valamilyen megmagyarázhatlan oknál fogva ez nagyon jól működik! A többi szereplő pedig... JAJ!!!

doom_movie_marines.jpg

Azonban meg kell említenem néhány nagyon pici pozitívumot is. Tudom, hihetetlen elhinni, de ebben a filmben is vannak pozitív dolgok. A film szerencsére kapott egy tisztes 18-as korhatár besorolást, ami 2005-ben a Janet Jackson botrány, és az amerikai besorolási rendszer drasztikus megváltoztatása után ez egy nagy eredmény volt, hogy a film megkapta az R-es minősítést. Most képzeljünk el egy 12-es karikás (PG-13-as) Doom filmet trancsír és vér nélkül! Szóval ilyen tekintetben nem kellett a filmben csalódni. A másik dolog, hogy magát az űrállomást (ajtók, falak, folyosók) és a legtöbb ikonikus szörnyet (Pinky) mintha egytől egyig átültették volna a Doom 3-ból! A legnagyobb pozitivum azonban az, hogy a lehető legtöbb jelenetet megpróbálták bábokkal és maszkmunkával megoldani, a lehető legkevesebb CGI felhasználásával. Öröm volt látni, hogy a készítők legalább vették a fáradtságot, hogy a mindenki által ismert és kedvelt szörnyeket nem a játékból ismert animált verzióit kellett újra látnunk sokkal bénább minőségben (1-2 jelenetet kivéve). Illetve kapunk egy 5 perces FPS nézetből játszódó akció szekvenciát, ami egyszerűen ÁLLAT!!! Mind ez az akkori időkben nagyon magas 60 millió dolláros költségvetésnek volt köszönhető. 

Ennek a szekvenciának az elkészítése 14 napig tartott!

Végül is ennyi volt a pozitívum, mert a legnagyobb gond az, hogy az egész a forgatókönyvön és a rendezésen bukik meg! A legnagyobb gond az, hogy a lassú tempó feszültség és izgalom nélkül a Horror egyszerűen nem működik. Amikor az osztag szűk, sötét helyeken vannak nem kapunk semmilyen feszült zenét, illetve vizuális ingert arra, hogy féljünk. Az Alien az egyik legjobb példa arra, hogy a lassú felvezető ellenére a nagyon jó karaktereknek, forgatókönyvnek és látványnak köszönhetően egy percig nem unatkoztunk az egészen, hanem izgultunk és féltünk. Ezt próbálta meg ez a film is, nulla sikerrel. A másik idegesítő dolog a filmnél, hogy nagyon sokszor semmit nem lehetett látni az egészből. Úgy értem, hogy konkrétan semmit!

Az olyan apróságokon már nem is húzom fel magamat, hogy a játékokból ismerős pokollal és sátánizmussal kapcsolatos összes utalást kihagyták, a legtöbb ismert és közkedvelt fegyvert vagy nem rakták bele a filmbe, mint például a sörétes puskát, illetve a duplacsövűt (MI A FARNC?!), vagy csak csak rövid cameo erejéig láthattuk például a Gatling tipusú golyószórót, a láncfűrészt akció közben, a BFG pedig nem zöld, hanem KÉK nyalábot lő! A finálé pedig egyszerűen csak röhejes volt.

600px-doom-bfg_2.jpg

Ősszefoglalva:

Ebben a filmben minden benne volt, hogy egy emlékezetes, Badass akció film lehessen belőle, azonban  a forgatókönyvnek és rendezésnek köszönhetően nem olyan lett a film, amit mi a rajongók vártunk. Ajánlani nem igazán tudom senkinek, azonban nem voltam dühös a film nézése közben, sőt valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva sokkal jobban szórakoztan ezen, mint például az első Kaptár filmen (a 3. azért még mindig jobb volt). Annyira nem bántam meg a megnézését, mint amire számítottam, de mégis szomorú, hogy ez sokkal, de sokkal jobb is lehetett volna! 

10/4 - 44%

Címkék: 2005 Kritika Doom
1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tomlion.blog.hu/api/trackback/id/tr711943433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mangekyo22 2017.01.09. 13:23:22

Ha legalább jó lenne a film önmagában, akkor még ellehetett volna nézni a játéktól való eltéréseket, de mivel a film már önmagában is megbukott, így nem lehetett pl a 2014-es TMNT filmhez hasonlóan szimplán úgy tekinteni, mint egy "újabb változata egy franchise-nak".
CinemaLion
süti beállítások módosítása