CinemaLion

2017. január 05. 18:05 - Tomlion

A túlélő (2013) - Kritika

Előzmények: A túlélő (2015) Kritikája ITT!

Háborús filmeket mindig nehéz objektív nézetből elkészíteni. Ezért főkuszálnak ezeknek a filmeknek a hatalmas hányada egy vagy néhány személyre, hogy az "Ő" szemszögekből élhessük át a háború borzalmait. Ebben a műfajban sokszor nehéz újat mutatni, ezért jelenik meg egyre több megtörtént esetet feldolgozó film. Peter Berg pedig a 2012-es Csatahajó után megmutathatta, hogy ha nem egy pocsék forgatókönyvvel kell dolgoznia, hanem a saját szkriptjével, akkor sokkal jobb lesz a rendezése is, mint a mai film esetében is, amikor a Lone Survivor című könyvet adaptálta. 

a_tulelo_poszter.jpg

2005. június 28-án az amerikai haditengerészet megindította a Vörös Szárnyak Hadműveletet. Az akció célja az volt, hogy felkutassák és likvidálják az afganisztáni hegységek között rejtőző tálib vezért, Ahmad Shahd-ot. A bevetés azonban nem várt szörnyű fordulatot vett. A négyfős, SEAL-kommandós osztag (Mark Wahlberg, Emile Hirsch, Ben Foster, Eric Bana) csakhamar harapófogóban találta magát, körbevéve egy egész sereg tálib fegyveressel, reménytelenül elvágva a segítségtől.

lone_survivor_2.jpg

A legnagyobb bajom, ami nem a film hibája, hanem az angol és a magyar címe, amit adtak neki. A túlélő-ből, de főleg a Lone Survivor-ból mindenki azonnal rájön, hogy a történetnek csak egy életben maradt tagja lesz, aminek köszönhetően sajnos rengeteg intenzitása a filmnek elvész. Ennek köszönhetően pedig a történet is kiszámítható volt valamilyen szinten. A karakterekről pedig tudom, hogy valódi emberek voltak, de sajnos nem voltak emlékezetesek. Az igaz történet alapján készített filmeknek egyik hatalmas hibája nagyon sokszor (véleményem szerint), hogy a való életben élt mellékszereplők nem szoktak emlékezetesek lenni, mint a való világban. Most nem azt mondom, hogy az egykoron élt emberek személyiségét a film kedvéjért változtassuk meg, mert ezt nem akarom. Csak felvetettem ezt a tényt, hogy ha egy történetben egy ember csak egy tucat karakter volt, az azt jelenti, hogy a való életben sem volt annyira "különleges". Miért lett a film mégis nagyon jó?

A rendezés miatt! Tudjátok, hogy az akció filmekben mennyire szeretjük a robbanásokat, a verekedéseket és a lövöldözéseket? Látványosak ugye? Nos, ez a film megmutatja, hogy mennyire félelmetes és borzalmas egy ilyen környezetben lenni, ahol 4 katonának 100, meg 100, és még több 100-nál is több (!) tálib ellen kell felvenni a tűzharcot. A film első 30 percében megismerhettük a karaktereket, felvázolták a szituációt, megtudtuk, hogy milyen dilemmákkal kell szembenézniük (média, börtön stb.), ha rosszul döntenek, és miután meghozzták a "helyes" döntést meg kell fizetniük az árát. Őszintén megmondom, a Ryan közlegény megmentése óta nem éreztem ilyen mennyiségű félelmet és terrort, azonban, míg abban a filmben ez egy rövid 15-20 perces időszak, itt ez a maradék másfél óra igaz! 

tulelo02-r.jpg

Az ilyen helyzeteket nagyon nehéz megrendezni, mert a kilátástalanságot valamilyen szinten mégis követhetővé kell tenni. Itt azonban könnyen tudjuk követni a szereplőknek a mozgását, mindig tudjuk ki hol van jelen pillanatban, a helyszín is tisztán belátható és az ellenségből is csak annyit látunk, amennyit a katonák. A látvány, a hanghatások és természetesen a színészek teljesítménye is kiemelkedő volt a többi átlag, tucat akció filmekhez képest. Mark Wahlberg pedig számomra ismételten bebizonyította, hogy Ő tényleg egy jó színész, de ha nem instruálják kellő képpen és egy pocsék forgatókönyvet kap a kezébe értelem szerű, hogy olyan alakításokathoz össze, mint az Esemény-ben vagy a Transformers 4-ben. A robbanások nem egy Michael Bay szintű tüzijátékok voltak, mint például a 13 órában, hanem porosak, fájdalmasak és realisztikusak.

Egy ilyen film után az embernek nem lesz kedve hosszú ideig egy tuca akció film megnézésére. A film tiszteletben tartotta a meghalt ebmereket, nem egy: "Amerika a LEGJOBB" szintű Bay film volt temérdek lassítással, csilli-villi gyönyörű látvánnyal, amerikai zászlóval, amitől lassan hányingerem van, hanem egy realisztikusan bemutatott film, ami bemutatta a főszereplő szemén keresztül, hogy milyen borzalmas tud lenni egy, a halállal egyenértékű harc.

10/8 - 76%

hith-lone-survivor-hith-e.jpeg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tomlion.blog.hu/api/trackback/id/tr8012100995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
CinemaLion
süti beállítások módosítása