Az elmúlt időszakban gyakran felmerült bennem ez a kérdés: "Én miért szeretem a filmeket?", majd nem sokkal rá azt kérdezgettem magamban "Miért szeretünk nézni filmeket?". Miért áldozzuk fel a szabad időnk egy részét azzal, hogy haverokkal vagy egyedül megnézünk olyan filmeket, amik lehet, hogy elsőre nem is érdekelnek. Talán azért, mert ha bevonz, akkor ott maradunk, és ámulunk nem csak a csilli-villi látványon, hanem a történeten és a karaktereken? Ebben a bejegyzésben megpróbálom elmagyarázni, hogy Én miért szeretem a filmeket.

Nagyon sokan a filmekre úgy tekintenek, mint a szórakoztató műfaj egyik legegyszerűbb és legolcsóbb formájára. Látványos helyszíneket látogathatunk meg, legyen szó dzsungelről vagy magáról az űrről, izgalmas akciókon és kalandokon vehetünk részt vagy csak egy jót nevethetünk egy jó vígjátékon, és ezekre az élményekre nem szükséges elhagyni a nappalit. Számomra gyerekként hosszú ideig csak erről szóltak a filmek. Nem kellett elutazni ezekre a méreg drága helyekre, hanem bekapcsoltuk a TV-t valamelyik csatornára vagy beraktunk egy videó kazettát és elvoltunk másfél-két órát. Azonban a legtöbb embernél eljön az a pillanat, az "A" film, ami mindent megváltoztat és más szemmel kezdünk tekinteni a filmekre. Nekem ez kétszer fordult elő az életemben, először nagyon fiatalon, másodszor a Tini korszakom vége fele. 

Az első volt a Leon, a profi! Nem emlékszem, hogy mikor láttam elsőnek ezt a filmet, de emlékszem, hogy nagyon fiatalon, és teljesen a hatása alá kerültem. Egy átlag akció filmnek hittük, azonban hamar kiderült, hogy az egyik legerősebb dráma, amit pont a megfelelő pillanatban, a legjobb életkorban láthattam. Nem minden fekete és fehér, mint például az első Star Wars filmben volt. Nem mindig az jelenti a Happy End-et, hogy a jók legyőzik a rossz fiúkat és mindenki túl éli, mert néha egy hatalmas áldozattal, egy másik ember megmentésével, de a sajátunk feláldozásával is elnyerheti a feloldozást, egy olyan élet után, az emberektől elzártan, ami valójában nem is volt igazi élet. Leon megtanulta Matilda által, hogy bizony érdemes élni, akár a szerelemért is és, ha kell a nagyobb jó érdekében feláldozni magunkat a másikért. Ez akkoriban akkora nyomot hagyott bennem, hogy mind a mai napig az egyik kedvenc filmemnek számít. Viszont azt nem szabad elfelejteni, hogy vannak azok az emberek is, az átlag film nézők, mint az apám is, aki az igazi boldog befejezést szereti, és neki pont ez miatt a bátor, de sokat mondó befejezés miatt nem tetszett neki annyira a film. Ezt az álláspontot pedig tiszteletben tartom.

Innentől kezdve már sokkal vevőbb voltam a mondani valóval rendelkező filmekre is. Már néztem olyanokat, mint például a Forrest Gump, Schindler listája, Titanic stb. Mivel azonban egyre idősebb lettem, az iskola is egyre nehezebb lett, ezért hanyagolni kezdtem a filmeket és visszatértem a régi, igazi családi klasszikusokhoz, amik az egyszerű szórakoztatást tűzték ki célul, mint például a Vissza a jövőbe Trilógia, a Disney mesék, látvány filmek, a SpencerHill filmek és azok a vígjátékok, amiket már majdnem kívülről fújtunk. Persze néztük az új filmeket is, főleg a krimi műfaj az egyik legnagyobb kedvencem, mind a mai napig, azonban inkább krimi sorozatokból van sok, kevés az igazán jó krimi film, azonban szépen lassan kezdtem elfelejteni azt a hatást, amit a Leon okozott nekem. Ennek köszönhetően az olyan filmek, mint a Batman: Kezdődik vagy az Incepció semmilyen hatást nem váltottak ki belőlem, csak nagyon jó látvány filmeknek tekintettem őket, és természetesen tetszett a mondani valójuk, de nem gondoltam bele a dolgokba utólag.

Mind a mai napig kedvencek!

2010 környékén viszont eljött a második, az IGAZI pillanatom, az "A" film ami teljes egészében megváltoztatta erről a műfajról alkotott véleményemet örökre, amihez ismételten Luc Besson-nak volt köze, és a Blogon már nem ez az első alkalom, hogy megemlítem. Ez volt az...

Elrabolva

Tudom, hogy nagyon sokan egy egyszerű, ostoba akció filmnek tekintik, és természetesen valamilyen szinten az is. Azonban ezzel a témával, hogy egy volt titkos ügynöknek, egy Apának a lányát, telefonálás közben, a világ másik felén, elrabolták és mindent megtesz azért, hogy megmentse olyan hatást váltott ki a tini évei végén lévő énemnek, hogy azt nehéz szavakba ejteni. Az a horrorisztikus élmény, ahogyan realisztikusan bemutatják a prostitúciónak ezen formáját, valamint a kínzásos rész Bryan és az ember rabló között ilyen idősen, ahol már felfogtam a dolgokat akkora súlya volt, hogy már rossz volt nézni, ennek ellenére annál izgalmasabb és felemelőbb élmény volt a fináléja, egy Kommandó-hoz képest. Mert tudtam a karakterekért izgulni, mégsem minden annyira tiszta, mint ami látszik. Bryan ebben a filmben konkréten egy igazi anti-hős. Rengetegszer megszegi a törvényt, konkrétan halálra kínoz egy embert, mert "édes" a bosszú, az anyagi károkat pedig meg sem említettem, a rendőrségnél pedig a korrupció veszi át a hatalmat. Persze azt meg kell említenem, hogy előtte és azóta sem voltam egy igazi Horror Fan. Nagyon gyenge az inger küszöböm, így érthető, hogy ez a film miért is váltott ki belőlem egy ilyen erőteljes hatást.

Nem is kell mondanom ez után a sorsfordító esemény után már sokkal komolyabban kezdtem el filmekkel foglalkozni és az olyan filmek, mint a Ponyvaregény, A sötét lovag vagy második megtekintésre az Incepció sokkal nagyobb hatást váltottak ki belőlem, mert már sokkal komolyabb, érettebb fejjel tekintettem rájuk.

Természetesen előtte is voltak filmek, amik nagy nyomot hagytak bennem. Például a Pixar animációs filmek a 2010-es Toy Story 3-ig mindegyik film egy egyedi, érzelemben gazdag filmélmény volt a magukkal ragadó történetek és nagyszerű karaktereinek köszönhetően. Ezek álltak a legközelebb ahhoz a filmélményhez, ami a Leon óta még megmaradt.

A másik hatalmas dolog, ami egy új irányt adott a film nézési stílusomnak a Filmbarátok Podcast megjelenése volt.

FreddyD-t, Zoly-t, Sorter-t és BlackSheep-et már évek óta követtem a Rossz PC Játékok sorozat, az Otherworld és a Baaad Movies-nek köszönhetően, mert vicces videókat csináltak. A podcastben viszont már több, különböző, friss filmekről beszélgettek, amikről fogalmam sem volt, hogy vannak ilyenek. Egyre többször kezdtem hallgatni őket és kezdtem nézegetni az ajánlott filmjeiket. Volt már többször is (szerintem másoknak is), hogy az egyik film nem ajánlása ellenére is megnéztem az adott filmet, ami vagy olyan volt, aminek mondták vagy nekem bejött. Kezdetben ez nagyon gyakran előfordult, hogy nem hittem nekik, de volt olyan film is, ami nagyon tetszett és felfedeztem, hogy a különböző izlésünk ellenére jó meghallgatni az állas pontjaikat a filmekkel kapcsolatban.

A podcast hatására pedig elkezdtem külföldi film kritikusok videó kritikáit is nézegetni, számomra pedig az első volt a Nostalgia Critic. Részben azért, mert már ismertem az Angry Video Game Nerd munkásságát és neki köszönhetően ismertem meg a Critic-et, aki (kezdetben) régi, általában rossz filmekről készített nagyon vicces kritikákat. Részben azért is kezdtem el a videóit nézegetni, hogy tanuljam az angolt, gyorsan is ment a tanulás, és miután már egész jól megértettem a videóit felfogtam, hogy nagyon érdekes dolgokról beszél. Azóta nem tudom, hogy hány filmnéző kritikáját nézem meg az éppen aktuális filmekkel kapcsolatban. Az internetnek köszönhetően pedig többször kezdtem el nézni Így készült videókat is, amiknek köszönhetően rájöttem, hogy a filmek nem csak a színészeken és a rendezőkön múlik, hanem egy csapat munka az egész. Ha egy film jó vagy rossz lett nem lehet egyedül a rendezőt vagy a színészeket dicsérni/hibáztatni, hanem a teljes stábot, mert nagyon ritkán van az, hogy egy film csak egy valaki miatt nem működik.

Végül elérkeztünk ahhoz az időszakhoz, amikor elhatároztam, hogy Én is megszeretném osztani a véleményemet a filmekkel kapcsolatban, de mivel nem tudok rendesen beszélni "kényszer" helyzet hatására úgy döntöttem, hogy írásos formában kezdek el filmekről beszélni. Ez azért történt, mert a baráti társaságom megmaradt annál, hogy látványos vagy vicces, illetve "vicces" rossz filmeket néznek, amikor unatkoznak. Ez miatt pedig, amikor elértem az Elrabolva időszakot és komolyabb filmek után néztem nem volt senki, akivel megbeszélhettem volna a dolgokat, ezért gyakran az Online filmnéző oldalak komment szekcióiban kezdtem leírni a véleményemet, de ez viszont nem volt az igazi. Tavaly márciusban pedig meghoztam a döntést és elindítottam a blogomat, két hónapra rá pedig egy újabb nagy lehetőség jött.

A 6. Filmelemző Oscar volt az-az alkalom, amikor elérkezettnek láttam az időt, hogy elkészítsem az Elrabolva 3. című pocsék filmnek a bemutatóját. Mivel már tudjátok, hogy mennyire szeretem az első részt, a második már sajnos egy nagyon fele más élmény volt, nem hagyhattam, hogy ez a film megússza csak úgy, hogy senki nem mondja el itt Magyarországon videó formában a véleményét róla, mert csak írásos kritikák voltak róla. Mégis az átlag közönség nagy hányada számára meglepő módon egy nagyon jó filmélménynek számított, és valahogyan összeszedett több mint 300 millió dollár bevételt. Számomra pedig egy igazi megalázó élmény volt az egyik kedvenc filmem részéről. Amennyire rajongok az első filmért, annyira utálom a harmadikat, és hiába próbáltam írásosan elmondani, hogy mennyire rossz, sajnos azt kellett tapasztalnom, hogy az emberek nagy része nem szeret hosszú kommenteket olvasni, ami a filmekről szólnak. Éppen ezért kötelességemnek éreztem, hogy erről a hányadékról készítsek egy összeszedett, higgadt videót, ahol a film alapvető, objektíve nézve hatalmas hibáiról mondom el a véleményemet. Nem volt hiába való, mert 5. helyezett lettem a versenyen! 

A filmről készített bemutatóm.

Azóta pedig már nem egy filmről készítettem videót, a blogomat pedig egyre többször kezdték el látogatni. Nem egy emberrel vettem már fel a kapcsolatot, akik szintén hatalmas (sőt még nagyobb) filmrajongók, mint én, és tőlük is nagyon sokat tanultam! Sőt, többet is, mint az elmúlt pár év filmmel kapcsolatos videók nézésével!

A többi videómat a képre kattintva megnézhetitek!

Azonban visszatérve a bejegyzés elején fel tett kérdésemre... Miért szeretünk nézni filmet? Mert egy Élmény! Nem csak meghatározza a személyiségünket, de tovább alakítja, valamint összehozza az embereket. Az olyan hatalmas filmszériák, mint a Gyűrűk ura vagy a Star Wars összehozza az embereket. Legyenek kicsik vagy nagyok, magyarok vagy amerikaiak, ha szeretjük a filmeket, akkor már van bennünk valami közös, amiért tudunk rajongani kortól és nemtől függetlenül. Ez egy olyan erénye ennek a műfajnak, amit rajta kívül egyedül csak a zeneipar mondhat el magáénak, ami, mint tudjuk már egy több 1000 éves műfaj, a filmipar pedig alig múlt 100 éves. Már többször megemlítettem, hogy nem vagyok filmkritikus. Én csak egy átlagos srác vagyok, aki szereti a filmeket. Ha olyan filmeket dicsérek, ami nektek nem tetszik semmi gond. Ha pedig olyan filmet szidok, ami nektek tetszik, azzal sincsen gond! Mindenkinek más és más a véleménye. Nekem is vannak olyan filmjeim, amikről tudom, hogy bűn rosszak, minden hibájuk ellenére mégis tudok rajtuk szórakozni. Ez a szép a filmekben. Ennek a bejegyzésnek a létrejöttének pedig a Drive című filmet tudom felhozni, ami ismételten emlékeztetett arra, hogy miért is szeretem ennyire ezt a műfajt. Jó témákat nyújtanak a beszélgetésre, valamint jobban megtudjuk ismerni a másik félt, ha tudjuk milyen filmeket szeret nézni.