CinemaLion

2017. július 15. 17:21 - Tomlion

5 Kedvelt gyerekkori filmem! (1.rész)

Sziasztok! Ebben a bejegyzésben 5 olyan gyerekkori filmjeimről írok, amiken felnőttem és sokat jelentenek nekem. Vannak közöttük jók, és rosszak is (amiket már nem tudnék senkinek sem ajánlani), de számomra mind a mai napig nagyon sokat jelentenek. Több ilyen bejegyzésre is lehet számítani az év folyamán! ;)

picmonkey_collage3.jpg

A Flintstone család (1994)

Még egy ilyen idióta magyar címet! Miért nem hagyták meg a sorozatból megismert Kovakövi család nevet?

cover_image-the-flintstones-1994.jpg

Egy nagyon dúrva dologra kellett rájönnöm, amikor 1-2 éve újra megnéztem néhány epizódott a sorozatból. Nagyon unalmasak! A magyar szójátékok mind a mai napig fergetegesek, de a történetek már nem annyira, egy tipikus rajzfilm szitkom (amik között ez volt az első). Kíváncsiságból belenéztem a német verzióba is és az rosszabb volt, mert nincsen meg az a frappáns megfogalmazása, mint ami van a magyarnak. Ellenben a filmet én mind a mai napig élvezem! A látványvilág első osztályú! A valóban megépített díszleteket fantasztikusak, sokkal fantáziadúsabbak, mint a rajzfilmben, valamint az egy évvel korábban a Jurassic Parkban forradalmasított CGI technológiát nagyon jól alkalmazták a valóban megépített robotok és bábok segítségével. A színészek is első osztályúak, de leginkább a Frédit, Bénit és Vilmát alakító John Goodman, Rick Moranis és Elizabeth Perkins érdemlik meg a dícséretet. Egyedül az Irmát alakító Rosie O'Donnell volt nagyon rosszul kasztingolva, de összességében a legtöbb színésszel elégedett voltam. A sztori lehet, hogy nem egy nagy durranás, főleg azért, mert átalakították Benőke (a filmben BamBam) családba kerülésének a körülményeit a sorozathoz képest, de ez őszintén engemet nem zavart. A szinkronban minimális szinten (főleg az elején) jelen van a sorozatból megismert rímelős szójáték, de itt nem eröltették, ami sokaknak negatívum lehet, de számomra inkább pozitívum volt, mert számomra a Frédi, a csempész-rendész című animációs filmben a végére már nagyon idegesítőek voltak a folyamatos rímek. Amit viszont nem értek, hogy a film miért áll félelmetesen alacsony 4.8 ponton az IMDB-n. Nem a világ legjobb filmje, nem erről van szó, de láttam már sokkal rosszabb gyerek filmeket is sokkal magasabb pontszámmal!

IMDB Pontszám: 4.8

Pontozásom 10/7

 

102 kiskutya (2000)

102_dalmatians_poster.jpg

Az 1996-os élőszereplős 101 kiskutya filmnek a közvetlen folytatása, amit én hosszú ideig nem tudtam, mert azt hittem ez a film az eredeti 61-es rajzfilm folytatása. Évekkel később bepótoltam és annyira nem maradt meg belőle SEMMI, hogy azóta sem néztem meg. Ezt a filmet viszont mind a mai napig nagyon szeretem, annak ellenére, hogy a Flintstones filmhez képest egy picikét rosszul öregedett. Ennek ellenére egy teljesen szórakoztató, mesefilm minden idők egyik legjobb kasztingjával Glenn Close Szörnyella De Frász szerepében! Ha egy valami miatt, akkor az Ő és Gérard Depardieu alakításai és közös jelenetei miatt tudom ajánlani mindenkinek a film megtekintését. Az össze közös jelenetük, amiknek egy részét improvizálták, aranyat érnek. A film legnagyobb erőssége viszont, hogy az egész család számára nyújt szórakozást. Nem kell aggódni semmilyen gusztustalan fingós vagy égyéb poénok miatt, mert egyáltalán nincsenek ilyenek, a kutyák nagyon aranyosak, amit minden gyerek imád, de a beszéló papagály Tityitotty minden gyerek instant kedvence lesz. Egyedül a számítógépes trükkök azok, amik néhol eléggé rosszul öregedtek, de ez legyen a legkisebb hiba. Viszont ennél a filmnél sem értem ezt a félelmetesen alacsony 4.8-as IMDB pontszámot, mert szerintem közel nem olyan rossz, mint az élőszereplős Garfield vagy Maci Laci filmek!

IMDB Pontszám: 4.8

Pontozásom 10/6

 

Scooby-Doo: A nagy csapat (2002)

scooby-doo_poster.jpg

Rendben, ennek a filmnek az utálatát maximálisan megértem, és objektíve egyáltalán nem tudom megvédeni a filmet, mert minden rossz benne ami lehet. A színészi játék rossz, a forgatókönyv, amit a Galaxis őrzői írója James Gunn írt, szintén rossz, a CGI nagyon gyenge és még sokáig sorolhatnám. Viszont, ha van egy film, amiről elmondhatom, hogy az egyik legerősebb nosztalgia bomba, ami a legtöbbet képes visszahozni a gyermekkoromból, az EZ a film! Semmilyen magyarázatot nem tudok erre mondani, hogy miért, de szerintem nem is érdemes. Aki többet szerretne tudni a filmről alkotott véleményemről, az ITT elolvashatja a filmről készített kritikámat! Azt viszont nem értem, hogy az IMDB-n pont EZ a film kapott egy picivel magasab pontszámot, mint az előző kettő! Miért?

IMDB Pontszám: 5

Pontozásom 10/5

 

Rendben, a gyerekfilmek után lépjünk tovább! :P

 

Volt egyszer egy vadnyugat (1968)

21594-volt-egyszer-egy-vadnyugat-once-upon-a-time-in-the-west-poszter-1.jpg

Mind a mai napig az egyik kedvenc Western filmem, és ha egy nap csinálok egy Top 10-20 Kedvenc filmek listát, akkor ez a film biztosan az élen lesz! Nagyon fiatalon 6-7 éves koromban láttam először és azonnal beleszerettem, annak ellenére, hogy a sztorit egyáltalán nem értettem, mert nem fogtam fel belőle semmit. Azonban a karakterek és a színészek, a rendezés, a kínkeservesen hosszú, de nagyon feszült csendek, a tökéletes operatőri munka és a felejthetetlen zene már a fiatal Énemnek is akkora hatást gyakoroltak, hogy azt szavakkal nem lehet körülírni. A 166 perces játékidő pedig soha nem zavart. Mind a mai napig jobban szeretem ezt a filmet, mint a Dollár Trilógia bármelyik részét, ami egy hatalmas teljesítmény!

IMDB Pontszám: 8.6

Pontozásom 10/10

 

Vissza a jövőbe III. (1990)

6dmgptzyaug7qndjohudwyjoqdl-0.jpg

Mielőtt kérdeznétek... Nem, nem tartom jobbnak az első vagy a 2. résznél! Viszont, ez volt az első rész, amit láttam! A vicc az egészben pedig az, hogy csak évekkel később láttam csak a második részt és nem túl sokkal később az első részt! Bizony, az egész Trilógiát fordított sorrendben láttam először a VHS korszak miatt, mert a 2000-es évek elején csak olyan filmeket tudtunk megnézni, amiket kölcsön kaptunk vagy felvettünk. Annak ellenére, hogy az első részt azótam már rengetegszer láttam még mindig az egyik kedvenc filmem a 3. rész. Nem csak a szövegkönyvét, de még a pontos hangsúlyozását is tudom a szereplőknek, még az ágyamból felriasztva is tudnám! A Volt egyszer egy vadnyugatnak köszönhetően pedig a Western hangulatot is imádom a filmben, Doki a korábbi filmekhez képest egy hatalmas krakter fejlődésen ment keresztül, amit nagyon tudok értékelni, mert a korábbi részekben egy kicsikét őrült tudósként ismertük meg, a befejezés pedig nem lehetne tökéletesebb! Ezek miatt egy különleges helyen helyezkedik el a szívemben ez a rész. 

IMDB Pontszám: 7.4

Pontozásom 10/9

 

Nem tudom mikor jön a folytatás (lehet, hogy 1 hét múlva, de az is lehet, hogy csak két hónap múlva), ennek-ellenére remélem tetszett nektek ez a bejegyzés. Írjátok le TI is, hogy melyek azok a filmek, amik a gyerekkorotok szempontjából fontosak voltak és mind a mai napig szívesen megnézitek! ;)

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tomlion.blog.hu/api/trackback/id/tr4312666063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mangekyo22 2017.07.17. 19:30:26

A Flinstones film nekem jobban bejött, mint a sorozat. A Vissza A Jövőbe filmek engem annyira nem érdekeltek soha sem, a második rész volt köztük szerintem a legjobb - és ahogyan észreveszem a mémek alapján az is maradt meg a legjobban az emberek emlékezetében is.

Amúgy neked hány olyan filmed van, ami szembe megy az IMDB meg más értékelő oldalak pontszámaival? Elárulom, nekem van egy pár! ;)

Tomlion · http://tomlion.blog.hu/ 2017.07.18. 05:53:22

@Mangekyo22: Nem kevés film van, aminek az IMDB pontszámával nem értek egyet és gondolkodtam azon hogy összeírom azokat a filmeket és egy ehhez hasonló listát készítek.
CinemaLion
süti beállítások módosítása