CinemaLion

2018. január 04. 11:00 - Tomlion

Top 5 legjobb mozis élményem 2017-ben!

Sziasztok! Véget ért a 2017-es év, és 2016-al ellentétben sokkal többször voltam moziban, ennek köszönhetően pedig több olyan filmet is láttam, amiket nagyon szerettem. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy ebben a bejegyzésben a legjobb mozis élményeimet foglalom össze. Ez nem azt jelenti automatikusan, hogy ezek voltak a kedvenceim, bár 1-2-nél van összefüggés, a lényeg az, hogy a közel jövőben lesz még két hasonló lista a 10 legnagyobb meglepetésemről és a 10 kedvenc filmemről is. Negatív lista sajnos nem lesz egyik kategóriában sem, mert igyekszek jó filmeket nézni moziban, még nem járok ott, hogy ott bármit megnézhessek. Jó szórakozást! ;)

Kapcsolódó kép

5. Baby Driver (A filmről írt Minikritikámat ITT elolvashatjátok!)

Kapcsolódó kép

Csak az elmúlt pár évben lettem egy nagy Edgar Wright rajongó, így ez volt az első filmje, amit moziban láthattam. Ez a film pedig maga volt a megtestesült lazaság! Egyszerűen ordított a vásznon a profizmus, a könnyed hangulat, meg úgy alapjáraton a FUN! Körülbelül úgy tudom ezt a mozi tapasztalatot jellemezni, mint a Rendes fickók volt az előző évben. Az a fajta film, ami nagyon jól működik a TV/Monitor képernyőn is, azonban a nagy vásznon lehetett igazán átélni azt a profizmust, amit a Wright filmekről el lehet mondani. 

 

4. Dunkirk

Képtalálat a következőre: „Dunkirk”

Az első Edgar Wright mozi után jöjjön az első Christopher Nolan mozi, ami nem tudom, hogy eddig a pillanatig hogyan történhetett meg! Még ennyit izzadni egy filmen nem tudom, hogy mikor történt meg velem utoljára. Az, hogy nem kellett a háborús filmekre jellemző kliséket és karaktereket nézni, hanem egy teljesen új oldalról mutatja be a háború szörnyűségeit, mint ha mi magunk is ott lennénk a sűrűjében egyszerűen fantasztikus és félelmetes volt egyszerre. Az állandó óra ketyegés, az Oscar esélyes hangkeverés, meg maga a film tempója egyszerűen oda szögezi a nézőt az első perctől kezdve, és a stáblistáig egyszerűen nem ereszt el. Az egyetlen negatívum, amit mondani tudok az-az, hogy ez a film csak a nagy vásznon működik! Mivel nincsenek karakterek, akikért izgulhatunk, ami természetesen egy szándékos döntés volt a rendező részéről, sajnos az otthoni újranézés egy laptop képernyőn egyszerűen nem lenne ugyan az. Tudom magamról, ha nem a moziban néztem volna meg a Dunkirk-öt, hanem itthon szerintem közel nem jött volna át annyira az-az élmény, amit a mozi nyújtott, ez miatt, amíg nem lesz nekem egy nagy TV-m, Blu-ray lejátszóval és 5.1-es hangzással (ami biztosan nem most lesz), addig nem érzem a késztetést arra, hogy újra nézzem. 

 

3. Szárnyas fejvadász 2049

Kapcsolódó kép

Nem kedvelem az eredeti Szárnyas fejvadászt! Hiába egy forradalmi alkotás, hiába érdekes a világa, amit felépített, engemet egyszerűen soha nem vonzott be, főleg a borzasztóan túlnyújtott közepe miatt, ahol elvileg a "nyomozás" és "szerelmi szál" láthatóak, amik nekem soha nem működtek. Az erényeit láttam, de soha nem értettem a lelkesedést az eredeti film iránt. Ennek ellenére megnéztem a folytatást egyedül Denis Villeneuve miatt, mert a korábbi alkotásaival mindig le vett a lábamról. Miután megnéztem, akkor értettem meg igazán, hogy mégis mit láthattak meg az emberek az eredeti filmben. Annak ellenére, hogy a 2049 egy jó háromnegyed órával hosszabb az elődjénél soha nem unatkoztam a látottakon, mert azon kívül, hogy orgazmikusan gyönyörű volt a látványvilág minden jelenetnek volt jelentőssége és tartalma. A "nyomozós szál" tényleg abból állt, hogy Rian Gonsling nyomozott, nem pedig nagyította a kamera felvételeket, valamint a "szerelmi szál" is egyszerűen fantasztikus volt, annak ellenére, hogy néha a "Nő" című filmet idézte. Egy olyan filmről beszélünk, ami szerintem pontosan úgy, mint az előde, évtizedek múlva egy ugyan olyan klasszikus lesz, és rengeteg embert fong inspirálni ahhoz, hogy filmet készítsen. Az év egyik legjobb filmje!

 

2. Terminátor 2. 3D

Képtalálat a következőre: „terminator 2 3d”

Eredetileg azzal a szándékkal néztem meg az egyik kedvenc filmemet a moziban, mert átakartam érezni azt az élményt, amit a megjelenésekor érezhettek az emberek, a 3D őszintén egyáltalán nem érdekelt. Azonban, amikor elindult a film ledöbbentem, hogy mennyire jól működik a 3D! Korábban mindig csak konvertált 3D-s filmeket láttam, nem volt alkalmam az Avatar-t, a Jackass 3D-t vagy a Dredd-et moziban nézni, amiknél állítólag tényleg működött, és őszintén itt is arra számítottam, hogy csak egy átkonvertált 3D lesz, semmit nem fog dobni az élményen. Mekkorát tévedtem! Ezen kívül, maga a film egyszerűen a vászonra lett teremtve, minden jelenetén sugárzik a professzionalizmus, ami például a sorozatban gyártott Marvel filmek nagy részéből hiányzik. A látvány egyáltalán nem öregedett, sőt a 2015-ös Terminátor GeniSHIT látványát is kenterbe veri, a történet még mindig magával ragadó, a karakterek pedig nem véletlenül lettek ikonikusak. Már vagy 50-szer láttam ezt a filmet, mégis a végén, hosszú idő óta ismét eleredtek a könnyeim, ami megmutatja, hogy mégis mekkora hatással van az emberre még ennyi év elteltével is, ha a nagyvásznon láthatja! Jöhet az Aliens!!! ;)

 

1. Star Wars: Az utolsó Jedik

Képtalálat a következőre: „the last jedi”

Mielőtt kijelentenétek rólam, hogy Star Wars Fanboy hadd tisztázzak valamit... Nem került bele a Top 10 kedvenc filmem listába Az utolsó Jedik! Konkrétan premier előtti napon láttam a testvéremmel a moziban, még mielőtt megjelentek volna a néhol már nevetségesen lehúzó kritikák, amik a filmet bombázták, így semmi nem befolyásolta a mozi élményemet és annyira tetszett a film, hogy még a konkrét, súlyosabb hibákat is elnéztem. Természetesen azóta olvasgattam/hallottam dolgokat, amikkel maximálisan egyetértek, ez miatt végül csak 8 pontot adtam a filmnek, viszont a kritika, amit korábban írtam 2 nappal a premier után íródott, amikor még nem volt akkora negatív viszhangja a filmnek, így a blogon a teljesen őszinte véleményemet olvashatjátok az első megnézés után (a második nézésre még nem került sajnos sor). Minden hibája ellenére mégis annyi tartalmat nyújtott számomra, amire konkrétan a Shit-ek bosszúja fináléja óta nem tapasztaltam azzal a különbséggel, hogy ez egy sokkal erősebb, emlékezetesebb és jobban megrendezett film volt. Magáról a filmről tény és való, hogy már objektívebb szemmel tekintek, de a mozis élményemet, amit OTT és AKKOR éreztem egyáltalán nem rontotta le, aminek köszönhetően az év legjobb mozis élményét nyújtotta a számomra! 

Nem ezek miatt szeretünk moziba járni? Az élmény miatt? Kezdik az emberek elfelejteni, hogy elsősorban a szórakozás miatt szeretünk moziba járni, nem pedig azért, hogy a filmet szét szedjük? Számomra a listán lévő filmek pontosan ezt nyújtották! Lehet, hogy néhányuk nem tökéletes, az is lehet, hogy nem alkalmas az újra nézésre, de az élményt, amit számomra nyújtottak néha többet jelentenek, mint a film kritikai minősítése. 

Köszönöm, hogy elolvastátok a listát, két nap múlva jelentkezek a 10 legnagyobb meglepetésemmel! Addig is, nektek mely mozis élmények voltak a legemlékezetesebbek, de nem csak tavaly, hanem bármikor?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tomlion.blog.hu/api/trackback/id/tr9113543395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
CinemaLion
süti beállítások módosítása