CinemaLion

2016. március 16. 20:46 - Tomlion

A kicsi kocsi kalandjai (1968) - Kritika

A Disney egyike a legsikeresebb animációs stúdióknak, ami nem is csoda, mert lassan 100 éves múlttal rendelkezik és rengeteg klasszikus rajzfilmmel és karakterekkel ajándékozták már meg a világot. Azonban nem csak a rajzfilmjeik voltak sikeresek, hanem az élőszereplős filmjeik is. Természetesen sok a feledés homályába merült, de volt egy film, ami kimagaslott az átlag Disney filmek közül és abban az időben az volt az egyetlen film, amiből képesek voltak egy filmszériát csinálni. Ez pedig nem volt más, mint a gyermekkorom egyik legkedvesebb filmje, az 1968-as The Love Bug vagyis A kicsi kocsi kalandjai!

550543_orig.jpg

Jim Douglas (Dean Jones) egy lecsúszott autóversenyző, aki mostanra arra a sorsra jutott, hogy állandóan tropára töri a kocsikat és még a célba sem tud beérni. Egy nap azonban megváltozik az élete, mert amikor belép Peter Thorndyke ((David Tomlinson) autó üzletébe a véletlen folytán találkozik Herbie-vel a kis Volkswagen bogárral. Herbie-ben az a különleges, hogy önálló tudattal rendelkező élőlény, aki saját maga dönti el, hogy Jim lesz az új tulajdonosa. Kezdetben Jim nem örül neki, hogy hozzákerült, de amikor Thorndyke segítője Carole Bennett (Michele Lee) beül vele a kocsiba tesztvezetésre a kis kocsi megmutatja, hogy valójában milyen fából faragták és olyan elképesztő sebességeket ér el, amivel mindenkit képes lehagyni. Ekkor Jim a legjobb barátjával Tennesse Steinmetz-el (Buddy Hackett) ismét nekivágnak a versenypályának, ezzel megkezdődik Jim és Herbie győzelmekkel teli siker sorozata, akiknek állandó ellenfele Thorndyke, aki mindenáron vissza akarja szerezni magának a kis csodakocsit.

herbie_the_love_bug_part_1.jpg

Nem tudom, hogy mikor láttam elsőnek, ezt a filmet. Csak azt tudom, hogy egyike volt életem legelső filmjeinek, és mind a mai napig benne van a kedvenceim között. Természetesen nem a történet vagy a karakterek miatt, hanem az élő kis VW Bogár miatt. Nem is csoda, mert mára ez a kis autó akkora kultusznak örvend, mint a Delorean és KITT. Akkora népszerűségnek örvend, hogy nem ritkák a Herbie találkozók sem. Az pedig számomra mind a mai napig lenyűgöző, hogy ezt a rajzfilmbe illő történetet a készítők képesek voltak élőszereplős filmként megcsinálni úgy, hogy végig rajzfilmként érződik de mindent képesek voltak igazi mutatványokkal (meg persze stúdiós trükkökkel) és kaszkadőrökkel megcsinálni. Azonban érett fejjel teljesen más szemszögből tekintek már erre a filmre, és ebből a szempontból is egész jól teljesít még mindig.

the_love_bug_23_1.jpg

A karakterek családi filmhez képest egész jól ki lettek dolgozva. Jim kezdetben egy arrogáns, sértődős, de szerethető ember, aki szeret versenyezni, de nehezen képes beismerni a vereséget. A barátja Tennesse egy kicsikét flúgos ember, aki teljesen más szemszögből látja a világot és olyan dolgokat is meglát, amit mások nem, de a környezete kezdetben inkább csak forró levegőként vagy kabalaként tekint rá. Carole pedig egy gyönyörű, fiatal, de okos és magabiztos nő, aki nem fél bepiszkolnia a kezét, ha kétkezi munkáról van szó és természetesen egy szerelmi szál alakul ki közte és Jim között. A végére hagytam a kedvencemet Peter Thorndyke-ot, aki egy igazi ízig-vérig rajzfilmes gonosz, aki mintha a rajzfilmvilágból szabadult volna a valóvilágunkba, akit David Tomlinson zseniálisan keltett életre. Oké, be kell vallanom, hogy mai szemmel néhol tényleg egy picikét idegesítő.

a0b48e84958848b0b18b8c5431c84742.png

Azonban mégsem a karakterek a film központi rugója, hanem Herbie és a versenyek. Be kell vallani, mind a mai napig jó nézni azt, hogy mindenféle számítógépes trükkök nélkül képesek voltak valós helyszíneken és útszakaszokon az izgalmas és humoros versenyek felvenni. A humor a tipikus Disney féle rövid szkeccs sémát követi és néhol tiszteletét is teszi a régi klasszikus néma filmes kaszkadőri mutatványokkal tarkított képi humornak is. Mint például az, amikor Herbie-t verseny közben lelökik egy szakadékról és egy fára érkezik, majd lemászik róla (ilyet sem láthattunk még soha) és sofőr nélkül megállás nélkül folytatja a versenyt, míg a társai utána futnak! Vagy pedig az a jelenet, amikor Herbie olyan gyorsan száguld, hogy amikor egy tóhoz ér nem hogy belesüllyedne a vízbe, helyette végig kacsázza a tavat, ezzel levágva az utat. Itt látszik, hogy ebben a filmben tényleg rengeteg munka volt. Néha a képek többet mondanak 1000 szónál.

movies-iconic-movie-cars-6.jpg

Egyetlen negatívum, amit a filmmel kapcsolatban tudok mondani, hogy a mai családi vígjátékokhoz képest egy picikét lassan indul el a cselekmény, és néhol a szerelmi szálnál egy picikét behúzzák a kéziféket (Höhö), amik miatt az egyébként is rövid játékidőt elnyújtották, ami kis gyerekként egyáltalán nem érdekelt, de mai szemmel is néha tényleg nagyon lassúnak érzem. Ennek ellenére ez egy olyan film, amit nem tudok megunni és ennek a filmnek köszönhetően mind a mai napig a VW Bogár az egyik kedvenc autótípusom! Egy igazi családi komédia minden korosztály számára!

10/9 - 86%

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tomlion.blog.hu/api/trackback/id/tr808487866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
CinemaLion