Update: Lent, nagyon röviden a 7. részről!
Nem szeretem a Halálos iramban filmeket! Nagyon rossz forgatókönyvekkel rendelkező, ostoba, de látványos akciófilmeknek tartottam őket, ahol rengeteg a jó csaj és kocsi. Jelenleg most tartok egy Speciális Halálos iramban maratont, ahol 2 év után ismételten megnéztem a számomra nagyon unalmas, sablonos és néhol nagyon rosszul öregedett első részt (10/6), ami már akkor sem nyűgözött le, ezért évekig nem is voltam kíváncsi a folytatásokra. Mivel ezek az utcai versenyes filmek soha nem hoztak igazán lázba a következő két rész ki is hagytam, mert tudtam, hogy azok sem tetszenének, ezért folytattam a 4.-el, ahol a legtöbb korábbi karakter visszatért, és hihetetlen, de az még kevésbé nyűgözött le (10/5). Utána jutottam el az Ötödik sebességre, ami szerintem vette a lapot és úgy döntött inkább egy továbbra is ostoba, de marha látványos akciómozi lett. A történet még mindig kiszámítható és bugyuta volt és a színészek sem voltak jók (Paul Walker-t kivéve), de a pörgős tempó, a látványos üldözések és az akciók tényleg megmentették az én szememben ezt a szériát (10/7). Utána eljutottam erre az epizódra, amiről nagyon sok negatívumot hallottam, éppen ezért nem is vártam tőle semmit... Te jó ég, mekkorát tévedtem!!!
A 2013-as év nem volt túl erős az akciófilmek számára. Sok volt a csalódást keltő alkotás, mint a Die Hard 5, a Thor 2, az önálló Farkas film, voltak egyszer nézős közepes alkotások, mint a Vasember 3, Kick/Ass 2, Erőnek erejével, Z világháború, és egy pár kellemes meglepetés, mint a Támadás a Fehér Ház ellen vagy a Tűzgyűrű. Azonban hihetetlen, de az (hogy Szirmai Gergőt idézzem) egy Autópornó annyi király akcióval rendelkezzen, ami még jó is azt jelenti, hogy szerintem nyugodtan kijelenthetem, hogy ez volt a 2013-as év egyik legjobb akciófilmje!
Őszintén megmondom, ezt pedig nagyon fájdalmas bevallanom, hogy a fölöslegesen túlbonyolított történet, amit szerintem egy hatodik epizódnál fölösleges részletezni, a béna és sablonos karakterek, és a béna színészi játék ellenére mégis az összes epizód közül ezen a filmen szórakoztam idáig a legjobban. Mégpedig azért, mert pontosan tudja, hogy kiknek és miért készült a film, a többi csak mellékes. Az akciókat mesterien készítették. Széles látószögű kamera, szinte semmi Shaky Cam, csak nagyon ritkán egy picikét több vágás, és annyi CGI, ami a legtöbb esetben a finálét kivéve nem mindig tűntek ki nagyon. A forgatókönyv tényleg nagyon jó indulatból is csak közepes, és a legtöbb színész sem jobb, de szerencsére soha nem nyújtották túl a kínos párbeszédeket, és tényleg azt nyújtja, ami!
Az pedig, hogy az ötödik részbe behozták "The Rock" Johnson-t szerintem az egész széria szempontjából az egyik legjobb húzás volt, amit elkövethettek. Az 5. részben is imádtam, de ebben a filmben döbbentem rá, hogy Ő a kedvenc karakterem, akár bunyókról, akár beszólásokról van szó, akármennyire is borzalmasak lennének másnak a szájából. A két órás játékidő pedig úgy repül el, hogy a rövidebb első és negyedik filmeket, amik csak kb. 95-100 percesek voltak, sokkal hosszabbnak éreztem, mint az 5-6-ban a 130 percet! Érdekesség! Eredetileg ez a film valójában két film lett volna. A tankos autópályás zúzás lett volna eredetileg a film fináléja és a film végén lévő repteres jelenet lett volna a 7. rész fináléja. A repteres résszel kapcsolatban pedig az a másik érdekesség, hogy a film rendezője Justin Lin ezt a rész már az ötödik részben szerette volna megvalósítani, csak sajnos akkoriban nem volt meg a megfelelő technológia és pénz, hogy meglehessen valósítani olyan jól, mint amilyennek elképzelte.
Összefoglalva ez egy olyan film, amiről tényleg nem lehet sokat mondani. Tudom, hogy objektíve nézve nem egy túl jó film, sőt maximálisan egyetértek a legtöbb kritikus, főleg Szirmai Gergő véleményével, mégis magamnak hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szórakoztam rajta. Akik még nem látták a szériát üzenem nekik, hogy ha olyanok vagytok, mint én és végig szenveditek magatokat az első és a 4. részen, akkor az 5. és főleg a 6. tényleg tetszeni fog, amit minden akciófilmrajongónak vétek lenne kihagyni! Főleg azért, mert még mindig jobbnak tartom ezeket a filmeket, mint például az összes Michael Bay-es Transformers filmeket! Ezt egy olyan mondja, aki tényleg nem tartja nagyra ezt a szériát. Nem tudom, hogy mit várjak a 7. és jelenleg utolsó filmtől, Paul Walker emléke miatt. Fogadjam el, hogy a halála miatt olyan lett ami vagy sokkal jobbnak kell tartanom, mert nélküle is sikerült befejezniük? Ezt majd kb. 3 óra múlva megtudom!
Picikét fájdalmas, de hazudnék, ha nem adnám meg a tisztességes...
10/7 - 75%-ot
Update a 7. részről!
Egy kellemes, de már nagyon megfáradt széria gyengébb, de még mindig szórakoztató epizódja volt. Sajnos sokkal több hibával rendelkezett a film, mint reméltem. Túl sok volt már a számítógéppel elkészített akciószekvencia, kevesebb volt az igazi kaszkadőri mutatvány, a karakterek és a színészek sajnos még mindig haloványak, de számomra a legnagyobb negatívum mégsem ezek voltak, hanem a nagyon alibisre sikeredett sztori, mert nagyon átakartak menni Mission: Impossibel-es irányba, ami nagyon nem működött, és a másik, ami pedig egy személyes vélemény, hogy a The Rock alig szerepelt a filmben, amit nagyon sajnáltam. Helyette viszont kaptunk egy király Jason Statham-et, aki lehet, hogy keveset szerepelt, de ÁLLAT volt! Azonban az 5-6-hoz képest hiába a leggyengébb rész (számomra), az mégis egy hatalmas tisztelet a készítőknek, hogy Paul Walker halála ellenére mégis mindent kihoztak a filmből, amit lehetett. Arra számítottam, hogy sokkal kevesebbet fog szerepelni és beszélni a filmben, amitől nagyon féltem, hogy nagyon feltűnő lesz, hogy CGI-vel csinálták meg néhányszor az arcát. Ennek ellenére nagyon sokat szerepelt és persze 1-2 helyen nagyon kitűnt a számítógépes trükk és a dublőr, de szerencsére nem volt vészes. Az pedig ahogyan megemlékeztek Paul-ról, az tényleg egy nagyon szép és a szériához képest egy meglepően érzelmes jelenetsor volt. Ezért a film megérdemel az én szememben egy tisztességes 10/7-est, mert még mindig jobban szórakoztam rajta, mint az első és a negyedik filmen, bár tény, hogy már régóta nem a versenyzésről szól a széria. Akciófilm fanoknak az ötödik résztől szerintem egy kihagyhatatlan széria!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.