CinemaLion

2017. május 29. 13:43 - Tomlion

Mézga család és a (sz)ámítógép (2005) - Mit gondolok róla?

A múlt héten az interneten megjelent a soha be nem fejezett 4. Mézga család sorozatnak az első kettő teszt epizódja, ami a számítógépeknek a világáról szólt volna. Ebben a bejegyzésben a két epizódról fogok nagyon röviden beszélni, valamint a gondolataimról, hogy milyen lehetett volna ez a sorozat. Szerintem... Nem jó!

111.png

Első rész: LINK

Második rész: LINK

2005-ben a számítógépek drasztikus gyorsasággal kezdtek elterjedni itt Magyarországon is. Akkoriban én még az Általános Iskolában voltam, és nagyon nem értettem az Informatika órákat. Hiába lettek nekem a dolgok 20-30-szor megmagyarázva, még így is nehezemre esett megoldanom az egyszerű feladatokat is, és mind a mai napig ez nem sokat változott. Éppen ezért amikor elkezdtem nézni a testvéremmel az epizódot, aki nem mellesleg keni-vágja ezeket a technkai dolgokat, rögtön elkezdte mondogatni, hogy az epizód nagyon leegyszerűsítette a dolgokat, és egy picit fárasztó.

Rögtön az epizód elején láthatjuk, hogy Géza pénzt akar kérni Aladártól, hogy vehessen magának egy szivart. Aladár csak akkor ad neki pénzt, ha megveszi a titkos projektjére a listán lévő alkatrészeket, amik, mind kiderül számítógépes alkatrészek. Géza viszont összetéveszti a Winchester-t a Manchester-el, ezért vett egy Manchester United pósztert. Szóval itt is felfedezhetőek azok a béna magyaros szóviccek, amiket már a Macskafogó 2-ben is utáltam, és sajnálatos módon itt is sok van belőlük!

114.png

Egyébként, hogy védjem ezt a jelenetet, 2005-ben nagyon sok szülőnek még nem volt olyan természetes a számítógéppel kapcsolatos dolgok, mint manapság (erre még én is tisztán emlékszem), ezért ez a picikét bugyuta felfogása Gézának még érthető is. Mégis ez a koncepció nagyon elavultnak érződik, míg az előző 3 Mézga család sorozat mind a mai napig nézhetőek és szórakoztatóak. A másik gond, hogy az epizódokon nagyon érződik, hogy ugyan abban az időben készültek, mint a Macskafogó 2 és a Kis Vuk, mert a Magyar filmgyártás ezen időszakában nem volt éppen a csúcson, és minden rossz projektre pénzt adtak, ezért erre a sorozatra már egyáltalán nem maradt költségvetés. Ezért készült el csak kettő, alig 10 perces Pilot epizód, amik semmire nem voltak elegendőek. Túlzottan kapkodóak, mégis lassúnak érződnek, mert nem történik sokminden bennük. A legnagyobb baj mégis nem ez, hanem a szellemiség, amit a második rész képvisel és van egy olyan érézsem, hogy az egész sorozatra hatással lett volna.

112.png

Rögtön az epizód elején kiderül, hogy Aladár annyira belemerült a számítógépes ismeretek tanulmányaiba, hogy nem csak elhanyagolta a többi tantárgyat, de el is felejtette, hogy mi is az Irodalom... Mi a FRANC??? Aladár elfelejtette az Irodalom tantárgyat, meg a fontosságát? Ez még semmi, mert ahhoz, hogy bepótolja a kötelező olvasmányokat, amiket még nem olvasott el, egy picikét sem rasszísta kínai üzletben alig 1000 forintért vett egy olyan gépet, ami képes beolvasni a könyveket, és levetíti a képernyőn az eseményeket! Nem arról volt szó, hogy ez a sorozat bemutatta volna a számítógépes világot? Ez még semmi, mert Aladár belekerül a történetbe és megváltoztatja a "Pál utcai fiúk" végkimenetelét, kicsit sem gyalázva meg az eredeti művet! Valamint ebben a résznél tűnik ki leginkább a költségvetés hiánya. Egyszerűen félelmetes, hogy mennyire olcsónak hat ez az egész.

113.png

Nem az a legnagyobb gondom, hogy olcsó az egész, mert szerintem, ha találtak volna támogatókat a sorozat elkészítésére, szerintem újra megcsinálták volna a két epizódott és kibővítették volna őket, hogy meglegyen a 20 perces játékidő. A gondom az, hogy túlzottan a legkisebb óvodás korosztályra fókuszáltak az epizódok készítése során, ezért úgy voltak vele bármilyen baromságot megcsinálhatnak. Pedig, szerintem abban az időben nagyon is szükségszerű lett volna egy ilyen sorozat elkészítése, hogy játékos és szórakoztató formában tanítsa meg a gyerekeknek az informatika világát, főleg azért, mert akkoriban még nem lehetett egyszerűen felmenni a youtube-ra és megnézni ilyen stílusú videókat, mert az a platform is abban az évben jelent meg és akkor még nem volt akkora tartalom rajta, mint most. Viszont, ha a sorozat olyan szellemiségű lett volna, mint a második epizód, és túlzottan fantasztikus lett volna és tovább eröltették volna a béna szóvicceket, mint a Macskafogó 2-ben, szerintem ez is egy olyan projekt lenne, amire nem lenne büszke a Magyar Filmipar.

Azonban örülök, hogy felkerült az internetre ez a két epizód, mert rájöttem, hogy mégsem veszítettünk túl sokat vele, hogy nem láthattuk Mézgáékat utoljára a TV-ben, mert szerintem nem lett volna méltó az elődökre nézve. Pedig nagyon jó volt hallani Harkányi Endrét ismét Géza hangjaként, és örültem, hogy megmagyarázták MZ/X hiányát. De ezek csak apróságok. Érdekes koncepció volt, de a kivitelezés nem hiszem, hogy a nagy közösnég számára sikeres lett volna.

115.png

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tomlion.blog.hu/api/trackback/id/tr5212547957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mangekyo22 2017.06.06. 11:51:40

Megnéztem mindkét részt, s valóban nem kár érte.

A Pál Utcai fiúk rész viszont nem volt annyira gát, a 2003-as olasz koprodukciós szörnyszülött sokkal jobban meggyalázta a Pál Utcai Fiúkat. Azt a filmet betiltanám legszívesebben.
CinemaLion
süti beállítások módosítása