CinemaLion

2017. szeptember 29. 06:00 - Tomlion

Top 10 kedvenc folytatásom 2/2 (5-1)

Íme a 10 kedvenc folytatásomnak a második epizódja, aminek az első részét ITT eltudjátok olvasni!

sequel.png

FIGYELEM! Ebben a bejegyzésben olyan filmek szerepelnek, amik számomra a legjobb folytatások. Ha a ti kedvenc folytatásotok nem szerepel az nem jelenti azt, hogy nem tekintem egy jó filmnek, csak túl erős volt a mezőny, ami soha sem egy rossz dolog. Inkább több jó folytatás készüljön, mint rossz!

5. Aliens

Képtalálat a következőre: „aliens 1986”

Azt érdemes előtte megjegyeznem, hogy annak ellenére, hogy nagyon szeretem az Aliens-t az eredeti Alien-t egy nagyon picivel még mindig jobbnak tartom. Amiért az Aliens mégis egy kitünő folytatás, az-az, hogy a legtöbb kiválló folytatáshoz hasonlóan nem csinálták meg másodszorra ugyan azt, mint az elődje! Nem egy elszigetelt horror filmet készítettek, ahol néhány túlélőnek menekülnie kell egy Xenomorph elől, hanem egy csapat katonának kell egy rakás Xenomorph ellen felvennie a harcot, aminek következtében ez nem egy horror film, hanem egy akció film. Ennek az egyszerű, mégis zseniális koncepciónak köszönhetően a film megáll a saját lábán is, nem kell az előző film ismerete ahhoz, hogy élvezhessük az alkotást. Azonban nem egy agyatlan akció filmről beszélünk, mint amit a 80-as évek ezen szakaszában láthattak az emberek, mert a suspense, vagyis a feszültség megteremtése, valamint az ismeretlentől való félelem úgy, mint az előző részben, ebben a filmen is megmaradt, viszont könnyebben fogyaszthatóbb az átlag nézők számára. A katonák pedig nem személyiség nélküli rongybabák, akikért nem tudunk izgulni, mert az első részhez hasonlóan itt is, a film első felében megismerünk mindenkit, akik szerepelni fognak, és ha valaki meghal az jobban megérint minket, mintha egy csapat CGI katonát látnánk a távolban harcolni egymással.

 

4. Gyűrűk Ura - A két torony

Képtalálat a következőre: „two towers”

Nagyon sok ember szerint azért ez a leggyengébb rész a Trilógiából, mert a cselekmény szempontjából itt történik a legkevesebb fontos dolog. Ezzel nem értek egyet. A későbbi helyezettekhez hasonlóan itt is elmodhatjuk, hogy tény és való, hogy kevesebb akció jelenet van ebben a részben, mint az első és a harmadik részben, azonban (!) az előző részben megismert karaktereket itt sokkal jobban kibontották, valamint az előző rész vidám, kalandokkal teli hangulata itt már eltűnt, sokkal sötétebb tónusú lett, a tét egyre nagyobb. A látványvilág is rengeteget fejlődött az előző részhez képest, aminek két nagyszerű példája van: Smeagol és a Helm's deep-i csata, amiket nem szeretnék túl részletezni, mert azok, akik nem ismerik a Gyűrűk Ura Trilógiát a széria ezen két elemét mindenki ismeri! 

 

3. A sötét lovag (Avagy, Heath Ledger filmje!)

Képtalálat a következőre: „the dark knight”

Minden aspektusát imádom ennek a filmnek. Az első résznél is realistább, mégis monumentálisabb hangulatát, a film struktúráját és tempóját, a színészi alakításokat, Kétarc megszületését, az akció szekvenciákat, és természetesen az összes Jóker jelenetet! Minden akció, krimi, kém és képregényfilm csak annyira jó, mint a főgonosza. A legtöbb mai Marvel film azért számítanak csak simán jó filmeknek, mert nem rendelkeznek túl jó fógonoszokkal, mert annyira igyekeznek a főszereplőt és a világát bemutatni, hogy a végére annyira sok játék időt vesz el a nézőktől, hogy a főgonoszra nincsen elég idő kibontani, főleg azért, mert a legtöbbször csak egyszer használatosak. Most gondoljuk csak bele! Loki azért működik az MCU-ban, mert Ő az egyetlen visszatérő gonosz, akinek több filmen keresztül láthattuk a karakter fejlődését. Most mondjátok el például a Doctor Strange főgonoszának a motivációit... Nem is... Mondjátok el a főgonoszank a nevét ÚGY, hogy nem néztek utána! Ha nem tudjátok, akkor gratulálok, mert nem vagy egyedül, mert Én sem emlékszem rá, csak annyit tudok róla, hogy Mads Mikkelsen játszotta és ennyi! A sötét lovagban viszont sikerült úgy bemutatniük a Jókert, hogy semmit nem tudunk meg a múltjával kapcsolatban. A filmben is kétszer mondja el a múltját két különböző karakternek, és mindkettejüknek egy teljesen másik történetet mond el. Csak a motivácóját ismerjük ennek a karakternek... Chaos!

 

2. A Birodalom visszavág

Képtalálat a következőre: „the empire strikes back”

Míg az első rész egy vidám kalandfilm volt fénykardokkal és űrcsatákkal, addig a folytatás lefektette az alapokat arra, amit a manapság elkészülő folytatások 90%-a lekoppintott... Egy sokkal sötétebb tónust vett fel, valamint bemutatja az előző rész szereplőit, amikor a mélypontjukon vannak. A Birodalom visszavág az egyik legismertebb második rész, amiből a legtöbb ihletet vettek. A legtöbb jó folytatás kibővíti az előző résznek a témáit (lásd az előző helyezettek), ez esetben az "Erő" fogalmát, valamint elményítette a szereplőit. Az Új reményben Han Solo egy önimádó, pénz vadász Playboy volt, aki a film végén rájött arra, hogy a barátság fontosabb a pénznél, viszont a folytatásban megtudtuk, hogy sokkal rétegeltebb és érzelmesebb karakter, mint elsőre gondoltuk volna. Darth Vader az előző részben csak egy nagyon menőn kinéző ruha volt, aki a film aktuális főgonoszának, Tarkin kormányzónak a jobb keze volt, valamint volt valamilyen múltja Obi-Wan-al. Addig a folytatásban egy fenyegető, mindenre elszánt gonosztevő, aki nem mással rendelkezik, mint a filmtörténelem egyik legikonikusabb fordulatával! Ezen felül pedig a látvány mind a mai napig lélegzetelállítóan gyönyörű, valamint a film nem rendelkezik a típikus folytatás betegségekkel, például nem építettek egy második Halál csillagot. Ezt a harmadik részre tartogatták, ami nem véletlenül az egyik leggyengébb rész az eredeti Trilógiából!

 

 

1. Terminátor 2 – Az ítélet napja

Képtalálat a következőre: „terminátor 2”

Sokaknak, akik rendszeresen követik a blogomat, talán nem meglepő az első helyezés. Ami azonban számomra feltette az "I"-re a pontot, hogy miért ez-az egyik kedvenc filmem/folytatásom az-az, hogy végre láthattam a moziban. A 3D nagyszerűen működött, a látvány pedig lélegzetelállítóan megállja mind a mai napig a helyét. A film erőssége mégsem ez, hanem maga a sztori és az eredeti karaktereknek a kiforgatása volt. Míg az eredetiben Arnold volt a rossz fiú, addig itt Ő a védelmező, akinek meg kell mentenie John-t a gyengébbnek látszó, de sokkal erősebb (!) T-1000-től, Sarah pedig nem egy védtelen nő, mint aki az első részben volt, hanem egy harcos Amazon, aki bármire képes, hogy megmentse a jövőt, valamint kibővítette a film világát, amit az első részben elkezdtek építeni. A befejezés pedig ennél nem lehetett volna tökéletesebb! Hiába láttam már vagy 50-szer a filmet, hosszú idő után a moziban sikerült ismét elsírnom magamat a végén. Ezt kell egy jó folytatásnak csinálnia... Befejeznie egy történetet............................ De James Cameron-nak TERMÉSZETESEN MUSZÁLY egy újabb folytatáson dolgoznia! Mi a franc???

 

Ennyi lett volna ez a lista! Ha valamit kihagytam volna, csak írjátok le nektek mely folytatások a kedvenceitek!

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tomlion.blog.hu/api/trackback/id/tr6612910329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Serrin 2017.09.29. 09:35:38

Az 1. és az 5. nagyon igaz, de én akkor már az Aliens-t tettem volna előre.

Nemrég láttam a rendezői változatát és az még jobb, mint a sima.

Tomlion · http://tomlion.blog.hu/ 2017.09.29. 10:34:29

@Serrin: Érdekes, számomra a Rendezői mindig is fölöslegesen túlnyújtottnak érződött fölösleges extra akció jelenetekkel és egy darab nagyon jó jelenettel, ahol kiderül, hogy Ripley-nek van egy lánya. Én a mozis verziót részesítem előnyben.
Az ötödik helyre pedig részben azért került, mert én mindig is jobban kedveltem az Alien-t, és ha megnézzük a 10 filmből 9-nél jobban kedveltem a folytatást, mint az eredetit az Aliens kivételével. Viszont nem akartam, hogy kikerüljön a Top 5-ből, mert mint már mondtam rengeteg mindent jól csinált, amit egy másik rendező nem így csinált volna, így nagy valószínűséggel kaptunk volna egy gyenge, felejthető sablon folytatást!

Filmdoki 2017.09.30. 23:26:33

Pofás kis lista lett :) Én a T2 és Aliens között általában vacillálok, mert az Alien univerzumot jobban szeretem, viszont a Terminátor 2-nek meg olyan zseniális '90-es évekbeli hangulata van, hogy nem emberi. Aztán tele van precízen megrendezett akciókkal, remek karakterekkel és egy ennyire macsó akciófilmtől szokatlan érzelmi töltettel.
Én még a következő második részeket tartom nagyra így hirtelenjében:
Halálos fegyver 2. - Kemény, sötét, mégis hihetetlen humoros, nem mellesleg megjelenik az egyik legjobb karakter a szériában: Leo Getz.
Batman visszatér - Sokkal elborultabb és Burtonosebb az egész film, ami anno a szülőknél ki is csapta a biztosítékot, viszont a karakterek drámája remek, a látvány gyönyörű és ehhez jön még Danny Elfman zenéje. Nem jobb, mint a '89-es film, de ez is nagyon szórakoztató.
Majmok bolygója - Forradalom - Nagyjából egy szinten van a Lázadással. Tökéletesen vitték tovább a sztorit a vége pedig félelmetesen jól vezeti fel a finálét.
Star Trek II. - Khan haragja - Imádom. Izgalmas, humoros és nagyon sötét. Nem hiába nevezik a Trek Birodalom visszavágjának. Khan pedig az egyik legjobb antagonista a filmtörténelemben.
Vissza a jövőbe 2. - Gyerekként ez volt a kedvencem, most a legutóbbi újranézéskor viszont már kicsit lejjebb csúszott az első részhez képest. Kreatív, izgalmas és hihetetlen humoros.

Most hirtelen ezek jutottak eszembe :D
CinemaLion
süti beállítások módosítása