CinemaLion

2019. január 01. 00:00 - Tomlion

Filmes napló: 2018 December

Sziasztok és boldog új évet!

Ismét el telt egy hónap, valamint egy újabb év. Mind azoknak, akik csak mostanában találtak rá a blogra... Minden hónap elején készítek egy listát, ahol felsorolom, hogy az előző hónapban milyen filmeket néztem meg. Vannak közöttük jó és rossz filmek, ismertek, valamint néha sokak által elfeledett filmek is, amiket az IMDB pontozás szerint 1-10-ig értékelek, illetve néhány sort is írok néhány filmnél (például, miért csak adtam 7 pontot egy filmnek). Az olyan filmeket, amiket korábban már láttam egy nagy "X"-el jelöltem, mert nagyon szeretek filmeket újra nézni, még az olyanokat is, amiket nem kedveltem, de néhány év eltelte után adok nekik egy újabb esélyt, hogy változott-e azóta a véleményem róluk. Jó szórakozást!

maxresdefault_20.jpg

A per (1962) 10/5 (Egy erősen megrendezett és érdekesnek induló történet, ami viszont egy idő után félre siklott, nálam egyszerűen nem működött. Állítólag a könyv, amiből készítették a filmet egy sokkal abszurdabb, álomszerűbb történet volt, ami viszont megmagyarázta a számomra értelmetlen részeit a filmnek.)

Változó állapotok 10/6 (Vizuálisan egy érdekes és ambiciózus horror érdekes témákkal, de érdektelen szereplőkkel meg összegészében hosszúra nyújtott történettel, ami elviselt volna egy 15-20 perces rövidítést szerintem.)

A fekete üst 10/6 (A Disney egyik legismertebb bukása, ami annak idején majdnem tönkre tette a stúdiót. Na, ez egy olyan film, amiből szívesebben néznék meg egy Remake-et, nem pedig az "Oroszlánkirály" és társaiból kedves Disney, mert ebben a történetben bizony bőven van potenciál ahhoz, hogy egy új klasszikus lehessen belőle!!!)

mv5bzguwndrkmdqtnwi5ny00mgvmlwixntmtnwm4yzm4mwjmyzuxl2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvymte2nza0ng_v1.jpg

Hostile 10/6 (A most következő 3 filmről az újonnan indított Filmnéző Podcast-ünk első adásában meghallgathattok, amit ITT megtudtok hallgatni!)

Lelkek karneválja 10/7

Brigsby mackó 10/9 X

Rendőrautó 10/5 (Egy érdekes alapötlet hiteltelen gyerek karakterekkel, ami miatt nálam egyszerűen nem működött a film.)

Hull a pelyhes 10/6 X (Az első Schwarzenegger filmem, egy gyerekkori kedvenc, amit most először néztem meg angolul, ezen felül a bővített változatát! Egy kicsit szürreális élmény volt egy olyan filmet angolul megnézni, aminek a szövegkönyvét majdnem kívülről fújom, az extra jelenetek pedig nem véletlenül lettek kivágva a végső filmből, de örülök, hogy láthattam őket.)

jingle-all-the-way.jpg

Repeaters 10/8 X  (A filmről készített bemutatómat ITT nézhetitek meg!)

Robin Hood kalandjai (1938) 10/8 (Gyerekként egyszerűen imádtam volna ezt a filmet, de mai fejjel is egy igazán kellemes szórakozás volt! Számomra még mindig a Costner-es film a kedvenc adaptációm ebből a történetből, de ez egy sokkal klasszikusabb film, ami meglepően jól öregedett.)

Errementari 10/7 (Egy nagyon kellemes Spanyol horror, aminek a sztorija elemeket vesz a Grimm testvérek "A kovács és az ördög" történetéből. Maga a film összegészében nem nevezhető félelmetesnek vagy alapjáraton ijesztőnek, mert a Grimm testvérek történetéhez hasonlóan ez egy tündérmese a nyomasztó fajtából. Leginkább "A faun labirintusa" című film jutott eszembe a nagyszerű látványa, kamerakezelése és maszkmunkája miatt, ami nem mellőzi a fekete humort sem a történetből és annak ellenére, hogy lassan indul be a sztori, a végére magára talál és egy kifejezetten emlékezetes élmény lesz a film vége. Magyar szinkronnal nem jelent meg amit meg tudok érteni a témája miatt, de akit nem zavar a magyar felirat, azoknak mindenképpen ajánlom a megnézését!)

errementari.jpg

Valaki figyel (1978) 10/9 (Egy TV film John Carpenter rendezésében, ami ugyan abban az évben jelent meg, mint a mára már kultikusnak számító filmje, a Halloween. A "Valaki figyel" pedig hasonlóan van felépítve, mint a klasszikus, hasonlóan jól működik benne a feszültségteremtés, ellenben sokkal jobbak benne a színészek, a főszereplőt alakító Lauren Hutton ellenben elképesztő volt a szerepében! Azoknak ajánlom a filmet, akik hozzám hasonlóan szeretik a 78-as Halloween-t, mert lassan építi fel a feszültséget, és akit ez nem vonzza be, akkor semmi esélyt nem látok rá, hogy tetszeni fog. Másoknak, viszont egy kellemesen feszült élményben lesz része!)

Lucky 10/7 (Egy nagyon csendes film egy idős férfiról, aki egy nap elesik és onnantól kezdve egyre jobban kezd aggódni az életéért. A nagyszerű Harry Dean Stanton utolsó filmes szerepe, aki nemsokkal a forgatások befejezése után hunyt el, emiatt a film alapjáraton erős üzenete is jobban átérezhető!)

lucky-harry-dean-stantonjpg-d4663c39d4fe8f78.jpg

Tükrök 10/7 (A most következő 3 filmről az újonnan indított Filmnéző Podcast-ünk második adásában meghallgathattok, amit ITT megtudtok hallgatni!)

Szultán (2016) 10/7

Vaskereszt 10/6

Cameron Post rossz nevelése 10/6 (Egy jól megrendezett és előadott film egy érdektelen történettel, ahol a film két harmadában nem történik semmi, csak az utolsó fél órára jön rá a történet, hogy egy történetet is kellene elmesélnie, ami viszont túl hirtelen jön, az érzelmi része ez miatt túlzottan erőltetettnek érződik. Mégis van egy különös hangulata, ami miatt összegészében nem bántam meg a megnézését, de nem tudnám senkinek ajánlani a megnézést.)

the-miseducation-of-cameron-post-1200x520.jpg

1945 10/4 (Hasonló gondjaim voltak ennél a filmnél is. Remek a rendezés, az operatőri munka és a színészek, de az égvilágon semmi nem történik, nem ismerjük meg kellően a karaktereket, hirtelen jönnek-mennek konfliktusok, túlzottan elvolt ez a film szállva magától, mintha az új "Saul fia" szeretett volna lenni. Alig hosszabb 80 percnél, mégis két és fél órásnak érződik. Magyar filmek terén az egyik legnagyobb csalódás, ami az elmúlt néhány évben ért engemet!)

Pókember - Irány a Pókverzum 10/10 (A Sam Raimi féle Pókember (1-2) filmek óta messze ez a legjobb film a szérián belül! A látvány elképesztően fantáziadús és színes, ami egyszerűen lemossa a padlót az idei év összes filmjével, és ez esetben nem csak az animációs filmekről beszélek, a történet és a karakterek dinamikája annyira komplex, hogy nem hittem volna, hogy ez a film nem lesz egy értelmezhetetlen/élvezhetetlen katyvasz. A humor őszinte, de nem a Disney féle már-már idegesítő humor, mert a karakter interakciókból származik a humor forrása, maguk a karakterek pedig nagyon viccesek és fantáziadúsak, valamint a film tele van olyan apró utalásokkal, amiket nem csak a filmek, de a rajzfilm sorozatok, meg természetesen a képregény rajongók ismerhetnek! Számomra eddig nem csak az év legjobb animációs filmje, hanem vetekszik a legjobb szuperhősfilm címére is a szememben!)

08_spiderverse_stt1401001_lm_v1_copy.jpg

Dave és a labirintus 10/7 X (Egy nem mindennapi, egyedi film szerethető karakterekkel és humorral, valamint egy elképesztő látványvilággal, ami karton dobozokból áll!)

Agymanók 10/10 X

Operation Red Sea 10/6 (Egy rendkívül jól megrendezett kínai háborús film elképesztő akció jelenetekkel, de egysíkú karakterekkel. Maga a film önmagában szórakoztató, meg bizonyos esetekben nagyon kemény és bevállalós, de az ostoba és túlzó akció jelenetek nem fértek össze a komolyan vett hangulattal, valamint a karaktereket egyáltalán nem tudtam megkülönböztetni egymástól, és nem azért mert kínaiak, hanem azért, mert nem rendelkeznek megkülönböztető/emlékezetes jellemekkel. Állítólag igaz történet alapján készült... Azt azért megnéztem volna, hogy egy maréknyi katona 100-200 terroristával felveszik a harcot és a végére csak néhányan halnak meg, közben tankcsatákat is megnyernek, a töltény egyik fegyverből sem fogy ki soha, konkrét jeleneteket hagynak ki, például egyik alkalommal nem láthatjuk, hogy bizonyos karakterek mégis hogyan menekültek meg egy nagyon szorult szituációból, valamint a film is túl hosszú! Ellenben, mint már említettem a rendezés remek és kíváncsi lettem a rendező, Dante Lam többi filmjére is. Ennek ellenére ez egy olyan háborús film, amit mindenképpen ajánlani tudok mindenkinek, de számomra sajnos nem lesz ott a legjobbak között!)

operation-red-sea-2.jpg

Védelmező 2. 10/6 (Egynek nem volt rossz, de az utolsó 20 perc kifejezetten izgalmas volt, ami nem mentette meg végül a filmet a középszertől (nagyrészt a gonosz miatt). Az viszont biztos, hogy nem olyan emlékezetes alkotás, mint a legtöbb bosszúfilm!)

Predator (2018) 10/4 (Nem hiszem el, hogy ezt a filmet Shane Black írta, nagyon érződik rajta a stúdió nyomás a produkción! Trash szinten bizonyos szintig működik, mert annyira rossz, hogy az már röhej, valamint az R-es besorolás is sokat segített az élvezeti faktor növelésén, de a film egésze alatt a CGI és a sötétség nagyon zavaró volt, mert sokszor nehezen lehetett az akciókat követni, valamint az egész produkció annyira ostoba volt, hogy nem egy esetben csak tátva maradt a szám a hülyeségek láttán!)

Vissza a jövőbe 10/10 X

Mi kell a nőnek? 10/8 X

Apostle 10/9 (Talán az egyik legnyomasztóbb és legkegyetlenebb filmje, amit idén láttam, és nem hiszem, hogy egyhamar el fogom tudni felejteni, ami nem csak a kegyetlenségre és a trancsírra ment rá, hanem egy érdekfeszítő történetet is sikeresen el tudott mesélni! Remek rendezés, kiváló színészek, egy igazi gyöngyszem, amit kevesen ismernek!)

apostle-netflix-horror.jpg

Avatar 10/7 (Sokat látott sztori egyszerű karakterekkel, viszont egy olyan látványvilággal és egy annyira kidolgozott bolygóval/ökoszisztémával, ami simán felmossa a padlót a manapság megjelenő látvány filmek 90%ával, annak ellenére, hogy ez az alkotás is hamarosan 10 éves lesz!!! Mielőtt kérdeznétek... Igen, most láttam először, mert mostanra lett nekünk is egy HD TV-nk!)

Snoopy és Charlie Brown – A Peanuts film 10/9 X (A filmről készített bemutatómat ITT nézhetitek meg!)

Shrek 10/9 X (Klasszikus!)

A Christmas Carol (1997) 10/10 X (Ennek a klasszikus történetnek mindenkinek más és más adaptációja a kedvence. Én az 1997-es alacsony költségvetésű, alig 70 perces animációs filmen nőttem fel, amit minden évben az általam megszokott német szinkronnal szoktam megnézni! Ki ismeri még ezt a verziót? Valamint melyik adaptáción nőttetek fel és melyiket tartjátok a legjobbnak?)

christmas-carol-1997.jpg

Galaxis Őrzői Vol 2. 10/10 X (A filmről készített bemutatómat ITT nézhetitek meg!)

Karácsonyi Krónikák 10/7 (Egy picit sablonos és látványilag nem annyira a toppon lévő karácsonyi film minden idők legjobb mikulásával Kurt Russel-el! Egy megnézést ebben a karácsonyi időszakban mindenképpen megér, mert szerintem részben a hangulat miatt élveztem ennyire!)

I Kill Giants 10/9 (Egy érzelemmel teli fantasy dráma, a csendes de nagyon erőteljes fajtából, ami nem magyaráz el mindent, nem kezeli óvodásokként a nézőit, bátran meri a történetét elmesélni. Ne nézzetek róla előzetest, mert ezt a filmet mindenféle előzetes információ nélkül érdemes megnézni. Az idei év nagy meglepetése!)

The Ritual 10/6 (Egy sablonos horror történet néhány sokkoló pillanattal, és egy eszement fináléval, aminek köszönhetően végül egy emlékezetes film élmény maradt!)

ritual-still-two-1024x505.jpg

The Sisters Brothers 10/8 (A nagy klasszikus Western-ekkel ellentétben ez egy picit realistább és kegyetlenebb ábrázolása a késői vadnyugatnak remek színészekkel és kiváló rendezéssel. Kell rá a hangulat, mert egy nagyon lassú folyású film, amit viszont élvezet nézni a humort nem mellőző történet és az érdekes karakterek miatt. A film vége pedig olyan, amit ennél tökéletesebben nem lehetett volna befejezni! Nem mindenkit fog bevonzani, de akit elkapja a hangulata, akkor egy nagyon kellemes élményben lesz része!)

Utoya, július 22. 10/9 (Talán az év egyik legmegrázóbb, egyben legfontosabb filmje!)

Telivérek 10/7 (Egy picit fura, de nagyon érdekes történet két fiatal, különös lányról, akik közül az egyik megakar ölni valakit. Valamint ez az alkotás Anton Yelchin utolsó filmje, aminek a forgatásai nemsokkal a halála előtt fejeződtek be!)

Hervé vacsorára 10/8 (Egy TV film, ellenben egy HBO produkció, ami azt eredményezi, hogy egy minőségi életrajzi film Hervé Villechaize-ről!)

mv5bmza3mjaxzjatm2vhoc00odfiltgwodgtm2m4zgq5nza5zge1xkeyxkfqcgdeqw1yb3nzzxi_v1.jpg

Ghostland - A rettegés háza 10/7 (Az eredeti "Texasi láncfűrészes mészárlás" óta ennyire mocskos, egyben hatásos horror filmet, ami sokkal több rétegű, mint azt elsőnek gondolnánk, nem kezeli lekezelő módon a nézőit, már nagyon régen láttam! Annak ellenére, hogy a film tele van Jumpscare-ekkel, ami egy másik filmnél (pl: Apáca) zavaró lenne, itt egyszerűen működik, mert minden ijesztgetés egy olyan dolog történik, amitől nekünk nézőknek meg kell ijednünk, nem pedig csak egy hamis, álcázott ijesztés a hanghatás miatt, mint például egy hangos macskától, ami miatt az itt látottakat tényleg csak az erős idegzetűek fogják kibírni. Egy családi drámával ötvözött paranoia horror a legmocskosabb fajtából, nagyszerű színészi játékkal, ami nagyon sokaknak egyáltalán nem fog tetszeni, de ha vevőek vagytok a picikét merészebb horrorfilmekre, mint például a zseniális "Örökség" volt, akkor feltétlenül ajánlom a megnézését!)

ghostland-photo-emilia-jones-1014333.jpg 

Outlaw King 10/7 (Rendezésileg és színészileg egy kifogásolatlan alkotás, aminek a legnagyobb gyengesége a közepes forgatókönyv! Eredetileg a film több, mint két és fél óra hosszú volt, ami az előzetes kritikák alapján állítólag annyira unalmas volt, hogy a készítőknek drasztikusan meg kellett vágni a filmet, hogy elérje a két órás hossz. Ennek köszönhetően a film pörög, soha nem fogunk unatkozni a játékidő alatt... Azonban rengeteg mellékkaraktert nem igazán fogunk megismerni, sok érzelemmel teli jelenet nem lesz annyira hatásos, időben is sokat ugrálunk, sok párbeszédnek szerintem a végét láthatjuk, ami miatt fölöslegesnek érezzük őket! Mégis egy megnézést mindenképpen megérdemel, mert mint mondtam a rendezés egyszerűen remek, gyönyörű tájképeket láthatunk és a csata jelenetek is elképesztőek, nagyon mocskosak és véresek, amit nem hittem volna, hogy a Gladiátor után egy nagy költségvetésű filmben valaha újta látni fogok, a színészek, főleg Chris Pine, pedig nagyon jók! Szerintem egyszer érdemes megnézni, de érdemes figyelni a karakterekre, hogy tudjuk ki kicsoda.)

outlaw-king-cut.jpg 

Hantahíradó 10/7 (Nem hiszem el, hogy ezt mondom de... Találtam egy JÓ PARÓDIÁT!!! Egyszerűen nem hiszek a szememnek, mert ez nem egy olyan vállalhatatlan mocsok, mint a Csajozó film, Bazi nagy film, Katasztrófafilm, a Spárta a köbön és társai, ahol undorító poénokkal és vállalhatatlan színészi alakításokkal szúrták ki a szemünket. Mert ez a film tele van vicces szituációkkal, amit a színészek komoly előadásmóddal játszottak el, nem próbáltak meg "vicceskedni", egyedül néhány szkeccsre tudnám azt mondani, hogy túl lett nyújtva, de még így is az egész film a humoron túl a társadalom kritikát sem mellőzi, amin bizony ha bele gondolunk sokat elmond a mai társadalmunkról is, annak ellenére, hogy ez is már egy 10 éves film! Úgy tudnám a legjobban jellemezni a filmet, mintha 90 percben Robot Chicken szkeccseket néznénk, aminek az a negatívuma, hogy a Csupasz pisztoly, Nagy durranás filmekkel ellentétben egy nagy átívelő sztorival ez az alkotás nem rendelkezik, ellenben annyira viccesek és elgondolkodtatóak a szituációk, hogy mindenkinek csak ajánlani tudom ezt az elfeledett gyöngyszemet!)

Tigris színre lép 10/7 (Korábban már láttam jeleneteket a filmből, de a szilveszteri előkészületek miatt most megtudtam a TV-ben nézni, és egy nagyon kellemes rajzfilm a klasszikus karakterekkel gyönyörű látványvilággal! Egyedül a befejezés az, ami számomra nagyon gyengére sikeredett, de ennek ellenére szerintem ez egy jó film volt zárni a tavalyi évet.)

 

Jól láttátok, nálunk volt Karácsony Kevin nélkül! XD

kevin-mccalister-mad.jpg

 

Aki pedig kíváncsi, hogy mikor jön a Top 20 kedvenc filmem a 2018-as évből, nos... A 2017-es listámhoz hasonlóan egy videó formájában fogok jelentkezni valamikor év közepe környékén, miután sikerül az összes helyezés esélyes filmet megnéznem. Ezek azok a filmek, amik még feltétlenül várnak a megnézésre:

A bűnös
The Endless
Dragged Across Concrete
Love, Simon
Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)
Overlord
Klimax
Assassination Nation
A fiúknak, akiket valaha szerettem
Az átkelés madarai
Hidegháború
Museo
Quién te cantará
A kedvenc
Jég (Lyod)
Roma
A hitehagyott
Like Me
Ruben Brandt, a gyűjtő
Free Solo
A gyűlölet, amit adtál
Címkék: Filmes napló
1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tomlion.blog.hu/api/trackback/id/tr914525066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CinemaLion
süti beállítások módosítása