CinemaLion

2016. március 19. 09:28 - Tomlion

Állatolimpia (1980) - Kritika

Hamarosan itt a nyári olimpia, éppen ezért úgy döntöttem, hogy bemutatom a gyerekkorom egyik nagy kedvencét az Állatolimpiát!

51972a.jpg

Nem csak az emberekben, de az állatokban is ott él a versenyszellem. A mancsnyomok öt karikája az állatvilág sporteseményeinek a jelképe, ahol az összes állatfaj minden sportágban összeméri az erejét! Ez itt az első Állatolimpia, amit a ZOO stúdió profi riporterei közvetítenek, legyen az a magas hegyekben, a medence mellett vagy a stúdióban! Elsőre a cím alapján úgy tűnhet, hogy a mese arról szól, ami. Vagyis állatok mérkőznek meg egymással különböző sportágakban, csak azért, hogy a legjobbak legyenek. Gyerekként számomra ez a mese tényleg csak erről szólt. Azonban érett fejjel egy egészen más képet és élményt adott nekem. A film központi eleme a maratoni futóverseny, ami a film egész cselekményét végigkíséri. Ennek a sportágnak a főszereplői a kecske, René Fromage és a oroszlán Kit Mambo. A film elején kemény riválisai egymásnak, de az idő előrehaladtával ez az ellenségeskedés tiszteletté, majd vonzalommá alakul. Eközben pedig felváltva tekinthetjük meg a legkülönfélébb vicces sporteseményeket, ahol a többi versenyző megmérkőzik egymással.

mink1.jpg

Ami a filmmel kapcsolatban érett fejjel elsőnek feltűnt, hogy az egyes sport események felépítése nagyon hasonlít a való életben zajló eseményekhez. Ez azt jelenti, hogy minden sporteseményen van egy műsorvezető és egy szakértő, akik az éppen zajló eseményekről vagy esélyekről fojtatnak le párbeszédeket. Ezen felül viccet csinál abból, hogy túldramatizálja egyes sportolóknak a sikeres életük előtti időszakot, hogy korábban milyen nehézségek között kellett nekik felnőniük, hogyan küzdötték fel magukat, és ha esetlegesen sikereket értek el milyen könnyen eladják magukat, hogy TV reklámokban szerepeljenek. Azonban megmutatja az ellen oldalát is, amikor egy sportoló kudarcot vall, ezzel csalódást okozva a családjának, a barátainak vagy esetlegesen az országának. Ezen felül a film megmutatja azt is, hogy egyes sportolók hogyan készülnek fel az olimpiára. Míg elsőnek egy nagyon motiváló zenei montázson keresztül láthatjuk Bolt Jenkins-nek a krokodilnak az edzéseit a következő edzés montázsnál a film közepénél láthatjuk, hogy egy sportoló modern számítógépes eszközökkel edz motiváció nélkül, amit a zene egyáltalán nem motiváló számítógépes zenével érzékeltet. Ezt a sportolót nem vezérli egy magasztosabb cél, azonban a film vége felé a harmadik arrogáns karakternél azt láthatjuk, hogy csak kényszerből, a pénzért és a dicsőségért edz, nem leli örömét benne, hiába Ő a legjobb a sportágban. Olyan dolgokat is láthatunk, hogy egyes menedzserek mennyire aljas módon képesek a tehetséges sportolóikat kihasználni és az eredményei miatt mindenféle termékeket (cipőket, vitaminokat stb.) eladni. Ez egy kemény társadalom kritika nem csak a sportolóknak, de a háttérben dolgozóknak is.

hqdefault.jpg

A film egyik legfontosabb lételeme a zene. A film a rövid 70 perces játékideje ellenére rengeteg zenei montázzsal rendelkezik, amik nem hogy lassítanák, hanem pont, hogy előrelendítik a cselekményt. Megtekinthetjük a többi versenyzőt, akik mindent beleadnak a győzelemért, ami vagy sikerül vagy nem. Azt is láthatjuk, hogy egy sportoló mennyi mindent (alkoholt, pénzt, családot, barátot, szerelmet) képes feladni azért, hogy a legjobb lehessen. Azonban előfordul olyan is, hogy a zene tényleg csak arra szolgál, hogy a versenyzőkkel együtt ellazuljunk, mint a film Disco jelenetében. A másik dolog, amit meg kell említenem az-az animáció minősége. Ahhoz képest, hogy egy 1979-es rajzfilmről van szó a kézzel rajzolt animáció még mai szemmel is egyszerűen nagyszerűre sikerült, annak ellenére, hogy nem egy nagy animációs stúdióban (pl: Disney) készült. Ez miatt viszont, hogy nem egy nagy stúdió munkája ez a film a forgatókönyv sajnos nem a legerősebb. A humor nem olyan erőteljes, mint a Disney vagy a Warner Bros bármelyik hasonló stílusú filmjeinél. Nem rossz a film humora, de nem olyan emlékezetes.

hqdefault_1.jpg

Az is egy jó dolog a filmben, hogy nem ragadt le a versenyszámoknál, hanem közelebbről is megismerhetünk néhány karaktert, magát a helyszínt a mancsnyom stadiont, ahol a sportolók nem csak világrekordokat döntenek, hanem láthatjuk hogyan lazítanak, étkeznek meg azt is, hogy mekkora háttérmunka van az egész mögött a TV stáb számára. Egy kis kitekintést is kapunk az állatok sporttörténelmére, a divatra, meg olyan dolgokra is, amikre elsőnek nem gondolnánk.

A szinkronról röviden annyit, hogy két szinkronnal rendelkezik. Az eredeti szinkront 1998-ban készítették és adták le a TV2-n. Ezzel a szinkronnal nőttem fel és kifogástalan minőségű, csak sajnos az interneten nagyon nehezen lehet rátalálni (nekünk is évekbe telt). Éppen ezért 2008-ban készítettek a filmnek egy 2. szinkront is, ami nem lenne rossz, mert nagyon neves neveket szerződtettek, azonban technikai szempontból egy teljes kudarc a DVD kiadás. Sokszor rossz a hangkeverés, néhol lehet hallani az eredeti szinkron sávot is és maguk a színészek sem mondják a szövegeiket akkora beleéléssel, mint az eredeti szinkronban. 

misc27.jpg

Összefoglalva:

Egy nagyon kellemes és időtálló rajzfilm, egy igazi kis elfelejtett gyöngyszem, ami az egész család számára felhőtlen szórakozást nyújt. Vicces helyzetkomikumok, nagyon jó animáció, csodás zene, egy olyan film, amit senkinek sem szabad kihagyni!

10/8 - 80%

A film nagyszerű soundtrack-je!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tomlion.blog.hu/api/trackback/id/tr138495582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
CinemaLion
süti beállítások módosítása