CinemaLion

2016. március 28. 17:38 - Tomlion

Szállító: Ökörség (2015) - Spoileres Kritika

A borzalmas Szállító 3 után nem sok ember számított arra, hogy valaha is fog készülni egy következő rész. Személy szerint én az utolsó filmet nem szerettem (csináltam is róla korábban kritikát), de úgy tűnik, hogy egyedül voltam ezzel, mert sokak számára egy nagyon jól sikerült kis Trilógia volt egy "jó" lezárással. Ennek ellenére a "kedvenc" forgatókönyvírónk Luc Besson elérkezettnek látta az időt, hogy folytassa és egyben Remake-elje hatalmas bevétel reményében a Szállító szériát egy következő filmmel. Eredetileg úgy volt, hogy soha nem nézem meg ezt a filmet, azonban hamar ledöbbentem, amikor megláttam, hogy az IMDB-n kerek 5 egész ponton áll (jelenleg 5.1), és a legtöbben az év legrosszabb akciófilmjének tekintették! Azon kívül, hogy én korábban már túl voltam egy Hitman: A 47-es ügynökön és egy még borzalmasabb Elrabolva 3-on nem akartam elhinni, hogy ez a film még annál a két filmnél is sokkal rosszabb! Másfél hónapig nyalogattam a sebeimet a borzalmas 3. rész után, miután elérkezettnek láttam az időt, hogy ideje megnézni sokak szerint a 2015-ös év legrosszabb akciófilmjét a Szállító: Örökséget. Hihetetlen, de meglepve tapasztaltam, hogy az Elrabolva 3-hoz képest még mindig egy fényévekkel jobb filmet kaptam, mint amire számítottam! Nem jó, de szerintem annyira borzalmas sem. Csak rossz. Előre mondom, hogy ez egy Spoiler-es kritika, mert másképpen nem lehet elmondani erről a filmről a legnagyobb hibáit! Bár szerintem annyira nem baj, mert megszeretnélek óvni titeket ettől a filmtől is.

a-szallito-orokseg-poszter1.jpg

Frank Martin (akit ez esetben nem Jason Statham, hanem Ed Skrein alakított) a legjobban képzett és fizetett szállító, akit pénzért meglehet venni. Egy nap viszont, egy rendkívül vonzó nő Anna (Loan Chabanol) és három szintén gyönyörű barátnője felbérli egy hétköznapinak tűnő megbízatással. Frank azonban hamar rájön, hogy átverték, viszont Anna és csapata elrabolták Frank apját (Ray Stevenson), így kikényszerítik, hogy segítsen nekik leszámolni a kegyetlen orosz fegyverkereskedőkkel.

Elsőnek a pozitívumok! Az akciók és az autósüldözések az előzőrészhez képest üdítően kellemesek és élvezetesek voltak, közel nincsen annyi hülyeség benne, mint az előző Szállító filmekben (bár itt is volt 1-2 vicces jelenet). Sajnos most is nagyon kevés volt belőlük (2 vagy 3) de hála az égnek mérföldekkel jobbak és egyáltalán nem voltak unalmasak a 3. rész borzalmas autósüldözéseihez képest és a CGI-t sem vitték annyira túlzásba, mint a 2. részben. A történet szerencsére ismételten eszméletlenül pörög, de transporter-refueled-movie-ray-stevenson-gabriella-wright.jpgtény, hogy itt-ott mégis csak megállt a film, de közel nem volt olyan vészes, mint gondoltam, és a színésznők pedig férfi létemre nem tagadhatom nem csak nagyon jól néztek ki, de a 3. rész kis vöröskéjéhez képest közel nem voltak olyan idegesítőek, mint amire számítottam.  A bunyók gyorsak és dinamikusak, néhol tényleg látványosak, szinte alig használtak Shaky Cam-et, egyedül csak a vágások néhol kicsit túl gyorsak, de mivel alig, néhol egyáltalán nem rángatják a kamerát egész követhetőek és szórakoztatóak voltak! Az utolsó pozitívum számomra pedig Frank apja volt! Tény, hogy az egész film nélküle is működött volna. Tény, hogy borzalmasak voltak a dumái. TÉNY, hogy nagyon lassította a cselekményt, de Ray Stevenson annyira jól alakította ezt a sablonos apaszerepet, hogy az összes béna dumáit kajáltam. Tudom, hogy ezzel egyedül vagyok, de tényleg bírtam a csávót!

A film legjobb és néhol tényleg kreatív bunyója!

Azonban a legnagyobb negatívum, mint a Szállító 3-ban, az Elrabolva 2-3-ban, és egy pár már korábban írt filmemnél, az megint a rohadalom forgatókönyv volt, ahol a hülyeségek és a logikátlanságok a szériához képest is új méreteket öltöttek! Rögtön a film elején, ahol először látjuk Frank-et konkrétan ugyan azt a jelenet csinálták meg, mint a 2. részben. Őszintén megmondom, már magát az alapszituációt sem igazán értem! A nő felbérli Frank-et, hogy magán kívül még két csomagot szállítson el X helyre, amik összesen 104 kg-ot nyomnak. Amikor azonban a szállításra kerülne sor kiderül, hogy a két csomag valójában két nő, ezért Frank nem akarja elvégezni a munkát, mert az 1. szabály azt mondja, hogy: "Sose változtass a megállapodáson.", mert végig két csomagról volt szó. Viszont Anna azt mondja, hogy valójában a két nő a csomag vagyis a szerződést egyáltalán nem szegte meg. Frank ezzel egyáltalán nem ért egyet, ezért a nő megmutatja a telefonján, hogy elfogták az apját és ha nem segít megölik. Nos, akkor azt magyarázza el nekem valaki, hogy nem lett volna könnyebb rögtön a szerződés megkötésekor azt mondania a nőnek, hogy rajta kívül még két személyt kellene szállítani, akiknek az összsúlya 104 kg? Így nem sértette volna meg a szerződést (annak ellenére, hogy soha nem sértette meg) és megspóroltak volna nem egy kellemetlenséget!!! Így nem okozott volna gondot Frank-nek elszállítania őket és a történet további részében plusz fizetésért cserébe, mert mint azt az első rész óta tudjuk, egy megbízás teljesítése után rögtön eltudja vállalni a következő megbízatást is, igénybe tudták volna venniük a későbbiekben is Frank szolgáltatásait. Ezt az írók egyáltalán nem gondolták át, hogy mekkora hülyeségeket írnak vagy mi a franc? És ez csak a jéghegy csúcsa volt, a film teli van egyéb logikátlansággal és hülyeségekkel.

transporter-refueled-movie-ed-skrein-loan-chabanol.jpg

A másik negatívum számomra pedig a fölösleges akciójelenetek voltak. Ezalatt én azt értem, hogy a Disco jelenetben, ahol lezajlik Frank és néhány verőlegény között a korábban már említett tényleg nagyon jó sikerült akciószekvencia csak úgy a semmiből jött. Az egészet úgy vezették fel, hogy Frank egy férfit, akit korábban leütött elakart rejteni egy szobában. Azonban az ajtó maga mögött becsukódott és csak akkor veszi észre a verőlegényeket, akik már régóta a szobában vannak, amikor megfordul. Hogy lehet az, amikor kinyitotta az ajtót, nem vette észre, hogy abban a helységben ott van az a néhány faliszekrény nagyságú pasas? Utána elakarta kérni tőlük a kulcsot, helyette viszont leállnak egymással bunyózni, mert csak! Még mindig azt mondom, hogy nagyon jól néz ki, a fiókos rész egyszerre vicces és kreatív, de semmi értelme az egésznek. A főtörténet szál, a nők bosszúsztorija pedig egy igazi sablonhalmaz. A fő gonosz is unalmas, de szerencsére közel nem olyan vészes, mint a 3. részben volt, de Ő is csak az unalmas gonosz nézést alkalmazta a teljes színészi eszköztárának. A film vége pedig teljes káosz volt, tényleg nem szeretném túlrészletezni!

trans2.jpg

Külön szeretnék beszélni Ed Skrein-ről, akinek ez a film volt az első főszerepe és akit mindenki, a kritikusok és a nézők is a film egyik legnagyobb negatívumának tekintettek. Tény, hogy egyáltalán nem illet rá ez a szerep, főleg a kemény nézés, de engemet inkább a széria rajongóinak a véleménye zavart egy kicsit, hogy azt mondták Jason Statham egy sokkal jobb színész, mint Ed Skrein. Srácok, most legyünk őszinték és mondjuk ki... Jason Statham sem egy jó színész! Sőt, kezdetben sokan nem is szerették, mert az első Szállító film idején mindenki Bruce Willis imitátorként csúfolták és csak az évek múlásával (főleg a Crank sikere után) kezdte levedlenie magáról ezt a gúnynevet és mind a mai napig azt hiszik róla, hogy jó színész. Félre értés ne essék, imádom Jason Statham-et, mert  az interjúk alapján egy rendkívül színpatikus és vicces embernek tűnik, aki saját maga, kaszkadőrök nélkül csinálja meg az akciójeleneteit (mint Tom Cruise), és a Guy Ritchie filmekben, a Crank-ben, a Banki melóban és például a Kolibri kódban azért tűnik az átlagosnál jobbnak az alakítása, mert ezekben a filmekben nagyon jól érezte magát. Az olyan filmekben, mint például a Szállító 3 pedig azért tűnik nagyon rossznak az alakítása, mert egyáltalán nem érezte jól magát. Ezzel nem akarom Ed Skrein-t védeni, mert nem ez a helyzet. Ez a keménykedés egyáltalán nem illik az egyébként is gyenge színészi eszköztárának.

transporter-refuelled-2.jpg

Ez az arc egyszerűen nem áll jól neked.

Ezek alapján tényleg nem tűnik jó filmek, és tény és való, hogy nem az, de én személy szerint az Elrabolva 3-on sokkal többet szenvedtem, mint ezen. Arról a filmről hamarosan készítek egy bemutatót, ahol majd láthatjátok, hogy miért tartom azt a 2015-ös év legrosszabb akciófilmjének, de tény és való az új Szállító film a 2. helyen helyezkedik el, az új Hitman pedig a harmadikon. Maguk a készítők és a stúdiók sem bízhattak nagyon az alapanyagban, mert a film csak 25 milliós büdzsét kapott, és abból is csak 72 milliót kaszált (a 3. rész kb. 100 milliót), szóval sokkal kisebb sikert ért el, mint amire a készítők számíthattak.

Összefoglalva:

Ez lenne a legrosszabb Szállító film? Szerintem nem! Lehet, hogy logikátlan volt a történet, sok volt benne a hülyeség, a fölösleges akció és a színészi játék sem a legerősebb, de tény ez a rész technikai szempontból még mindig rendben volt. Ehhez képest a Szállító 3 nem csak borzalmas forgatókönyvvel rendelkezett, hanem borzalmas karakterekkel és egy borzalmas rendezővel is, aminek köszönhetően technikai szempontból, főleg az akciók terén egy majdnem értékelhetetlen mocsok volt az egész. Ehhez képest az akciók tisztességesen meglettek csinálva, nem volt annyi hülyeség, mint az előző részben, és még a karakterek sem voltak idegesítőek. Persze önmagában a film még mindig nagyon rossz, de mint Szállító film még mindig a 2. legrosszabb rész, és nem a tavalyi év legrosszabb akciófilmje! Egynek elment!

10/4 - 43% 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tomlion.blog.hu/api/trackback/id/tr248531766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
CinemaLion
süti beállítások módosítása