CinemaLion

2016. október 07. 11:25 - Tomlion

STAR TREK (2009) - Minikritika

Előre leszögezném... Soha nem láttam még egy epizódot sem a Star Trek sorozatokból, és egyáltalán nem ismerem a karaktereket, a világát és a kultuszát. Éppen ezért, amikor néhány évvel ezelőtt először megnéztem a 2009-es Star Trek-et, amit J.J. Abrams rendezett azonnal levett a lábamról!

star_trek_star_trek_xi-815589716-large.jpg

A film egyik legjobb húzása, hogy ez egy eredet történet. Megtudjuk, hogy hogyan találkozott James T. Kirk (Chris Pine) és a félig ember, félig vulkáni Spock (Zachary Quinto), valamint hogyan lett ez a két teljesen különböző személyiség nagyszerű barátok. Azonban a film csavart az egészen, mert a jövőből érkező ellenség teljesen megváltoztatta azt az idővonalat, amit a sorozat rajogói ismertek, éppen ezért akik ismerik a szériát teljesen más tapasztalatot szereznek a film megtekintése közben. A film egyik legnagyobb erőssége, hogy nem csak a széria rajongóinak készítették, hanem az átlag nézőknek is, olyanoknak, mint nekem. Mivel fogalmam sincsen arról, hogy ki kicsoda szükségszerű volt az, hogy az első kb. háromnegyed órában megismerjük a fontosabb szereplőket és a film világát. Mégis akik ismerik a sorozatot olyan dolgokat is megtudhatnak, amiket esetleg egyes karakterekről nem tudtak néhány apróságot. 

star_trek_2009-spock_and_kirk1.png

Az egyik legtöbb negatívum, ami a filmet érte az elsősorban a rajongóktól érkezett, hogy egy akció/sci-fi-t, egy Star Wars-ot csináltak a szeretett sorozatukból. Azonban legyünk őszinték! Egy átlag ember számára egy idegen bolygóra való utazás és felfedés nem biztos, hogy túlzottan egy izgalmas terep lenne egy Star Trek szűz számára. Éppen ezért bölcs dolognak érzem azt, hogy egy izgalmas és izzasztó, de mégis érdekes filmet hoztak össze. Ez pedig részben a nagyszerűen megírt karaktereknek és színészeknek köszönhető! Chris Pine, mint a fiatal és lázadó, kalandorként, akinek az apja egy igazi hős, nagyon jó választás volt a szerepre. Azonban a Spock-ot alakító Zachary Quinto nem csak engem, de az eredeti széria rajongóit is lenyűgözte, aki egyszerűen tökéletes volt.

A látvány világot és a soundtrack-et pedig fölögslegesnek érzem dicsérni, ami egy 150 millió dolláros Blockbuster esetében már majdnem egy elvárt mérce. Egy apróságot viszont meg kell említenem, ami Abrams egyik jellegzetessége... Az pedig a Lens Flare! J.J. korábbi filmjeinél is jellemző volt ez az apró jellegzetesség, azonban ennél a filmnél és a folytatásnál már idegesítően sok volt belőlük, ami miatt néha már nagyon nehéz volt kivenni, hogy most mi folyik a képernyőn.

startrek_xi_flarez.jpg

Mindezek ellenére ez egy igazi mesterien megalkotott Reboot, ami megismertette az átlag nézőkkel a Star Trek univerzumát és szerintem bővítette is a rajongó táborát. Nem véletlen, hogy évekkel később J.J. Abrams megkapta a lehetőséget az Éberdő erő rendezésére, mert ha valaki, hát Ő bizony ért a szériák feltámasztásához! A filmet bátran tudom ajánlani azoknak, akik attól tartottak, hogy nem tudnák élvezni a széria ismerete nélkül!

10/9 - 89%

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tomlion.blog.hu/api/trackback/id/tr1111777983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
CinemaLion
süti beállítások módosítása