Ha 100 embertől megkérdeznéd, hogy melyik a kedvenc karácsonyi filmje a megkérdezettek minimum 1/3-a a Die Hard első részét mondaná. De vajon miért? Véleményem szerint azért, mert az első Die Hard minden idők legjobb akció filmje, és a karácsonyi időszak miatt mindenkinek eszébe jut, hogy meg kell nézni-e az első két részt. Ebben a bejegyzésben a gondolataimat mondom el, hogy miért lett a Drágán add az életed annyira ikonikus.

FIYGELEM, SPOILER VESZÉLY!!!

A sztorit szerintem fölösleges túlbonyolítani, mert szerintem már mindenki látta a filmet. Néhány német terrorista elfoglalt egy épületet, ahol John McClane (Bruce Willis) tartózkodik, és Ő az egyetlen, aki megtudja menteni a túszokat. Sokáig azt hittem, hogy a Die Hard volt az első akció film, ami Karácsonkor játszódott, de később megtudtam, hogy mégsem (!), mert egy évvel korábban a Halálos fegyver első része is ebben az időszakban játszódott, valamint a valóságban az volt az első akció film, ahol nem golyóálló macsók voltak a főszereplők, hanem érzelmileg sérült, átlag emberek, akik elfáradnak, megsérülnek, valamint magánéleti gondjaik is vannak. Akkor mégis miért nem az a film jut mindenkinek elsőnek az észébe, ha karácsonyi akció filmről van szó?

A válasz szerintem az, hogy az "Átlag ember egy akció filmben" stílust ebben a filmben tökéletesítették. Míg a Halálos fegyver részben egy buddy cop film volt, ami elsősorban a karakterei és a dumái voltak emlékezetesek, addig a Die Hard-ban nem csak a karakterek voltak emlékezetesek, de maguk az akciók is! John Mctiernan egy évvel korábban a Ragadozókkal bebizonyította, hogy képes bitang látványos akciókat megrendezni, valamint feszültséget teremteni a helyszínnek és az ellenfélnek köszönhetően. Ebben a filmben is ezt csinálta, de a feszültség teremtést első sorban nem az ellenfelekkel, hanem magával a helyszínnel érte el.

A 80-as években az akció filmek döntő része, mint például a Rambo 2, a Kommandó vagy az előbb említett Ragadozó ugyan-úgy, mint manapság a képregényfilmek elsősorban látványfilmek voltak. Sokszor a történet és maguk a karakterek nem nagyon voltak érdekesek, az ember azért ült be ezekre a filmekre, hogy látványos robbanásokat és akciókat nézzen meg. Amit manapság a Transformers filmek is nyújtanak. Éppen ezért, amikor megjelent egy akció orientált film, ami nem egy dzsungelben vagy egy mozgalmas városban játszódik, hanem egy magas épületben egy hatalmas kockázatot jelentett. Manapság ez már megszokott, hogy vannak olyan akció filmek, amik egy helyszínen játszódnak, vagyis leutánozták a Die Hard stílust (The Raid, DREDD, Támadás a fehér ház ellen, Féktelenül, Úszó erőd stb.), de akkoriban ez egy nagyon kockázatos vállalkozás volt, mert nem hitték az emberek, hogy egy épületben lehet látványos jeleneteket megrendezni, valamint nem hittek abban, hogy a karakterek képesek elvinni a hátukon a filmet.

Mégis a filmnek ez volt a legnagyobb ütőkártyája... A Karakterek! John McClane minden idők egyik leglazább és legátlagosabb akció hőse. John nem egy kigyúrt izompacsirta, hanem egy olyan ember, aki fél a repüléstől, válás szélén áll, dohányzik, nem szereti a technológiai csecsebecséket, szóval egy olyan valaki, akivel az emberek döntő többsége azonosulni tud. Mind ezt az információt az első félórában kaptunk meg, szóval a felvezető eléggé hosszú, ami egy pocsék forgatókönyvnél vagy rossz rendezésnél nagyon hamar unalomba fulladna. Itt viszont érdekes módon nem ez a helyzet. Nincsenek fölösleges időhúzások, minden fontosabb szereplőt megismerünk ezalatt az idő alatt, valamint interakcióba lépnek egymással, ami vagy poénos vagy feszültséget okoz két személy között.

Azonban egy főhősnek kell egy jó ellenfél is. Alan Rickman által alakított Hans Gruber minden idők egyik legikonikusabb és a legtöbbször koppintott főgonosza. Die Hard előtt a gonoszok döntő többsége félőrültek vagy szörnyek voltak (persze voltak kivételek is), de Hans Gruber volt az első igazi stílusos öltönyös gonosz, akit az ember tiszta szívéből tudott utálni. Hidegvérrel megöl mindenkit, aki nem hajlantó vagy csak nem tud együttműködni, és az egészet nem azért csinálja, hogy politikai információkat szerezzen, hanem azért, hogy csak pénzt lopjon. Annyira zseniális volt Alan Rickman stílusa, hogy mind a mai napig, még a pocsék Die Hard 5-ben is megpróbálták leutánozni a Gruber féle öltönyös gonoszt ZÉRÓ sikerrel!

Az pedig, hogy John és Hans a játékidő döntő részében nem találkoznak személyesen, csak a rádiókon keresztül beszélgetnek egymással szintén egy korábban nem használt, mégis zseniális megoldás volt, mert sokkal nehezebb két ember beszélgetését megcsinálni, ha nincsenek szemtől szemben. Ez miatt kellett igazán ütős, frappáns és emlékezetes párbeszédeket írni számukra. A Die Hard kulcsa szerintem az volt, hogy ez egy egyszerű film, de okosabban csináltak meg sikeresen. Ha nem lett volna John Mctiernan, aki összetartotta volna az egészet biztos, hogy ez is egy átlagos, unalmas akció film lett volna, amit mára mindenki elfelejtett volna. 

Mindezekkel az érvekkel csak a felszínt kapargattam, hogy miért lett az első Die Hard klasszikus, és az azt követő 3 film annyira sikeres. Nagyszerű karakterekkel, akciókkal és karácsonyi hangulattal rendelkező akció film, amit már mindenki látott.

10/10 - 100%

A Szinkron Kontra  már tavaly el készítette a film két szinkronjának az összehasonlítását. Érdekes, hogy milyen sok a különbség a két szövegkönyv között.