CinemaLion

2017. január 24. 12:00 - Tomlion

007: Dr. No (1962) - Minikritika

Új évi fogadalmamként megfogadtam, hogy az év végére megnézem az összes létező 007-es filmet. Eddigi tapasztalataim még csak a Craig féle Bond filmekre minimalizálódtak, ezért jobbnak láttam, hogy ha nulla elvárással nézem meg ezeket a filmeket, mert van 1-2 amikre azt szokták mondani, hogy nem öregedett túl jól. Nem minden Bond filmről fogok kritikát írni, csak az érdekesebbekről (ha nagyon jó vagy nagyon rossz), de a Filmes naplókban fogok róluk írni, minimum 1-2 sort. Nézzük akkor meg, hogy hogyan állja meg a helyét az első Bond film, a Dr. No.

dr-no-james-bond-007_13665.jpg

Az amerikai kormány milliós rakétaprogramját szabotálták, a drága szerkezet pedig a dzsungel közepén kötött ki. A brit titkosszolgálat is részt vesz a nyomozásban, ügynöküket, John Strangways-t azonban megölik titkárnőjével együtt. James Bond (Sean Connery), a 007-es ügynök Jamaicára utazik, hogy nyomok után kutasson. A nyomozás során Bond találkozik barátokkal és ellenségekkel, akikeket azonban nehéz megkülönböztetni egymástól. Spoiler mentesen csak ennyit tudtam a sztoriról írni, mert a film inkább egy krimi, mint egy látványos akció film.

2428493_mlno2wxlrg0bpqyiwsjqu63mknpcd5mls2gzsmsbeu2z1ybpc4lal0b08klas5_ooz3mg1v7zmm6ft4oeyixhq.jpg

Azonban ez érthető is, mert abban az időben még nem hitték a stúdiók, hogy Ian Fleming novelláit átlehet-e ültetni a filmvászonra, mert a műveinek a többsége nagyon akciódús volt. Azonban már abban az időben is 1 millió dollár egy giga látványos izgalmas filmre nagyon kevés volt, éppen ezért az első James Bond filmre a hatodik novellát, a Dr. No-t filmesítették meg, mert az a történet sokkal kevesebb látványos helyszínnel és akció jelenettel rendelkezett, mint a korábbi 007-es novellák.

Meglepő módon egész jól működött a film. Azonban kezdjük a nagyon kevés negatívumokkal. A helyszínek java részénél nagyon látszódik, hogy csak díszleteken lettek a jelenetek felvéve, a színészi játék pedig nagyon gyengusra sikeredett Sean Connery kivételével. Egyszerűen a mellékszereplők minimum 70%-án látszódott, hogy nem nagyon szerepeltek korábban egy nagyobb költségvetésű produkcióban, főleg az első Bond lányon, Ursula Andress-en látszódik, bár ez nagyrészt a nagyon bénán megírt karaktere miatt történt. A történet vezetés pedig egy picikét túl lassúra sikeredett, ami a 60-as években lehet, hogy elfogadottabb volt, de a mai világban már sokkal kevésbé köti le az átlag embert egy kém/krimi történet.

f4ccc5e2f04b2a7fb539bf70d63a4ee8.jpg

Térjünk is rá a pozitívumokra... Engemet nem igazán zavart a film lassabb tempója. A krimi szál kifejezetten érdekfeszítő volt, jó volt látni, hogy Bond nem csak az izmait, de a fejét is tudja használni. A látványon pedig annak ellenére, hogy kevés pénzből készült, a film második felére, amikor átkerülünk Dr. No szigetére és a bázisára ott látszódik, hogy mire ment el az utolsó cent is. A szobák, a ruhák és a makettek, egyszerűen nagyon jól néznek ki. Sean Connery, mint Bond egyszerűen telitalálat volt. Szexi, okos, konkrétan láthatjuk nyomozni, elegáns, de ha verekedni kell akkor sem marad alul. A részeleteket is szerettem, amiket például a Craig féle Bond filmekből nem tudtam meg, hogy a 007-es nem azt jelenti, hogy Ő az egyetlen dupla nullás ügynök, mégpedig a hetedik, hanem azt, hogy rajta kívül még van több 1-6-ig, és nyolctól tovább, ki tudja meddig.

A film pedig a korához képest nagyon bevállalós volt. Ursula Andress karaktere egyenértékű volt a nullával, azonban ha belegondolunk, hogy a 60-as évek elején nem nagyon mutatták még a nőket ilyen stílusú fürdőruhákban... Wow (mind a mai napig dögösnek számít, ha engem kérdeztek) és ilyet korábban az emberek nem nagyon láthattak a MOZIBAN.

dr_no_honey_ryder.png

Összefoglalva egy nagyon kellemes első Bond film, ami nem csak ismertté tette mindenki számára Sean Connery-t, de elindított egy olyan filmszériát, ami 25 év elteltével is szórakoztatja az embereket. Kezdetnek nem volt rossz. Soha rosszabb első filmet egy szériának sem.

10/7 - 70%

Címkék: 007 1962 Dr. No
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tomlion.blog.hu/api/trackback/id/tr1712148425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
CinemaLion
süti beállítások módosítása