Hihetetlen... A Toy Story után a Verdák lett a második Pixar film, ami Trilógia lett. Annak ellenére, hogy az első film gyermekkoromban egy nagy kedvenc volt, az idő múlásával rájöttem, hogy azelőtt és azóta is voltak sokkal jobb Pixar filmek. A 2. rész pedig egy igazi mellé nyúlás volt, azonban én döbbentem meg a legjobban, hogy az előzetesek alapján nem tűnik rossznak a közelgő harmadik rész!
A filmmel kapcsolatban leginkább a nagyon hatásos és sikeres marketing lepett meg a legjobban. Amikor először láttam az első Teaser-nél, hogy Villám egy súlyos balesetet szenved, mint például King az első részben felmerült bennem egy apró remény sugár, hogy az előző résszel szemben sokkal komolyabb hangvételű lesz. Nem azt mondom, hogy ha valami komolyabb, sötétebb hangulatú az egyenlő a jóval. Azonban a félre sikerült második rész után pont ez kell ennek a szériának.
Ebben az előzetesben már sokkal többet tudhattunk meg a sztoriról és nagyon érdekes. Konkrétan egy Rocky film (Rocky 3.) a gyerekeknek, amikor egy egykoron sikeres sportoló/versenyző az idő múlásával már csak a neve és a legendája marad meg és ha tovább folytatja a sikertelen szériát, még a dicső nevét is elveszítheti. Azonban, mint mindannyian tudjuk, McQueen-t nem abból a fából faragták, hogy egyszerűen feladja és átadja a stafétát az új generációnak, hanem addig küzd, amíg tud.
Nekem kifejezetten tetszett, hogy Villám elmegy abba a városba, ahol Hudson doki élt, aminek köszönhetően szerintem többször is felfogják eleveníteni nem csak az első részt, de Hudson-nak az örökségét. Nagyon érdekes, hogy McQueen is pontosan úgy járt mint Doki egykoron. Egy súlyos baleset után mindenki lemondott róla és nem akarták továbbra is támogatni. Azonban míg Doki-nak nem volt lehetősége visszatérni, addig Villámnak van! Doki ismerősei/családja pedig egy nagyon érdekes behozatalnak érződik, hogy kibővítsék a karakterét és méltó képpen emlékezzenek meg Paul Newman-ről!
Mint már mondtam, egyáltalán nem eredeti a történet (Rocky), aminek köszönetően nagyon kiszámítható lesz a történet. A filmnek két befejezése lehet. Az első, nagyon elcsépelt befejezés lehet az, hogy Villám továbbra is a legjobb és nagy nehezen, de győzni fog. Az másik pedig, amit szívesebben látnék a filmben, egy Rocky 1. stílusú befejezés, hogy végül veszít, de az elmúlt évek egyik legizgalmasabb versenyét láthatjuk Villám és Storm (Vihar?) között, ami miatt mindenki, még az újjonc ellenfele is elfogja ismerni.
Azonban, bármilyen története és befejezése legyen a filmnek, egy első sorban gyerekek számára készített filmnél nem várok hatalmas fordulatokat, csak egy nagyon jól elmesélt történetet. Nagyon remélem, hogy tanultak az előző rész hibáiból és a harmadik részben egy kicsit hanyagolni fogják Matukát, mert rögtön a legelső poén, amit mond az előzetesben egy tipikusan béne beszólás volt tőle. Reméljük most tényleg csak egy mellékszereplő lesz!
Összességében a film marketingje pozitívan érintett engemet és nagyon remélem, hogy a Szenilla nyomában-hoz hasonlóan egy kellemes csalódás lesz. Könnyen eltudom képzelni, hogy a Trilógia legjobb epizódja is lehet ennek a szériának, ami egyébként nem egy hatalmas érdem, de a Pixar-tól bármit kinézek!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Mangekyo22 2017.04.30. 21:06:38
Tomlion · http://tomlion.blog.hu/ 2017.05.01. 15:39:35