CinemaLion

2016. augusztus 07. 12:19 - Tomlion

Szenilla nyomában (2016) - Kritika

2010-ig a Pixar volt az animációs filmeknek a királya, amiről mindenki azt hitte, hogy csak hibátlan és eredeti filmekkel jelenik meg és csak a Toy Story kapott 2 még zseniálisabb folytatást. Azonban az azt követő 3 évben a Verdák 2-vel, a Meridával és a Szörny egyetemmel már nem hozták azt a minőséget, amit megszokhattunk tőlük. Nem voltak rossz filmek, de nagyon messze voltak az Oscar és egyéb díjaktól, érzelmileg pedig egyik sem ragadott meg. Eközben viszont a Disney egyre több sikert kezdett elérni az eredeti filmjeivel, amik közül nem egy hozta a korábbi Pixar színvonalat. Az Agymanók viszont ismételten egy hatalmas siker lett, és nem volt rossz a Dinó tesó sem, de sajnos számomra egy egyszer nézős felejthető filmecske volt. Végül elérkeztünk az idei újabb Pixar folytatáshoz, ami az egyik kedvencem a 2003-as Némó nyomában folytatása, ahol mindenki kedvenc feledékeny hala Szenilla kapta a főszerepet. Vajon képes az új alkotás az eredeti mű és a régi színvonal elérésére vagy ismét egy újabb Verdák 2-t kaptunk, ahol kár volt a mellékszereplőből főszereplőt csinálni?

20160317a-szenilla-nyomaban-magyar-plakatja.jpg

Egy évvel járunk az első rész eseményei után. Egy nap Szenilla elkezd emlékezni a rég elfeledett szüleire ezért Pizsi és Némó segítségével elindul a megkeresésükre. El is jutnak egy akváriumba, ahol beteg állatokkal foglalkoznak és véletlenül Szenillát is beviszik, ahol találkozik Hank-el a hét karú polippal. Miközben pedig Szenilla keresi a szüleit a kedvenc bohóchalaink Őt keresik és az a kérdés, hogy ismét tudnak majd találkozni vagy Szenilla őket is elfogja felejteni?

finding-dory-k215_33ag_pub_pub16_213.jpg

Őszintén megmondom, hogy az első előzetesek engemet egyáltalán nem győztek meg arról, hogy ezt a filmet moziban akarom látni, mert azok alapján, amiket láttam túlzottan emlékeztetett az első rész történetére csak itt nem Pizsiék a főszereplők. Után viszont feltűnt, hogy egyre többen mondták a filmről, hogy sokkal jobb, mint azt az ember elsőnek gondolta volna és a Toy Story óta a legjobb Pixar folytatás, ami készült. Ennek hatására megnéztem és meglepődtem, hogy nem csak egy tisztes folytatásról van szó, de ki is egészíti néhány plusz tanulsággal az első részt.

finding-dory.jpg

Az első és legfontosabb pozitívum a számomra a mellékszereplő gárda volt. Számomra a legtöbb animációs filmnél elsősorban nem a főszereplők vagy a történet szokott megmaradni, hanem a vicces és emlékezetes mellékszereplők. Ezért imádom az Oroszlánkirályt, a Némó nyomában-t, a Madagaszkár 1-et és 3-at, mert ott is a mellékszereplők maradtak meg bennem leginkább. A folytatás ilyen téren sem okoz csalódást, mert a rossz látással rendelkező bálna Sors, a beulga delfin Béni, a három oroszlánfóka, Hank és még sorolhatnám, mindenki szimpatikus és eszméletlenül vicces. Picikét sajnáltam, hogy a régebbi szereplők közül is csak egy páran tértek vissza nagyon rövid cameo erejéig, de mivel ennyi új nagyon jó szereplőt kaptunk cserébe végül nem bántam meg, hogy nem tértek vissza például mindenki kedvenc cápa triója. A látvány világ valami eszméletlenül gyönyörű lett. A maga idejében az első rész is forradalmi látványvilággal rendelkezett, és mind a mai napig megállja a helyét, de a folytatáson meglátszódik az a bizonyos 13 év. Elég egyedül Hank-nek a megvalósítására gondolni, hogy mennyi fejfájást okozhatott a készítőknek a megjelenítése. Érdemes a filmről készült Making of... Behind the scenes... videókat megnézni az interneten, mert nagyon érdekes dolgokat megtudhatunk, hogy mégis mennyit dolgoztak a filmen.

gerald-finding-dory.png

Azonban mind ez a sok pozitívum nem ér semmit, ha a történet nem működik és be kell vallanom, hogy ettől féltem a legjobban, mert a Verdák 2 óta tudjuk, ha egy mellékszereplőből csinálnak főszereplőt az nem mindig sül el jól. Azonban itt rejlik a film legnagyobb ereje, mert míg az első részen nevettünk Szenillának a rövidtávú memóriáján itt rájövünk, hogy bizony nem könnyű, sőt nagyon szomorú egy ilyen rendellenességgel élni. 636019668070354108-finding-dory-k100-1ccs_sel16_cmyk_353.jpgA film rögtön az első percekben megmutatja, Szenilla gyermekkori jeleneteiben, hogy a szülők mennyit törődtek a szeretett gyermekükkel csak azért, hogy előbb-utóbb önálló életet élhessen, ami nagyon szívszorító jelenet, főleg akkor, amikor maguk a szülők is kételkednek abban, hogy ez egyáltalán lehetséges-e. A múltban játszódó jeleneteket elvétve láthatjuk a teljes játékidő alatt, mindegyik nagyon erős jelenet és mindig többet akartam látni belőlük, hogy minél többet tudjak meg Szenilláról. A film tanulsága is nagyon jó, hogy ne tekintsd a rendellenességeidet vagy hiányosságaidat gyengeségnek, hanem erősségnek. Légy önmagad és próbálj mindent kihozni magadból, ami szerintem egy fontos és hasznos tanulság a gyerekek számára.

Összesen csak kettő nagyon pici negatívumot tudok a filmmel kapcsolatban mondani. Az egyik, hogy Pizsiék szála inkább csak időkitöltésnek szánt jelenetek voltak. Természetesen eszméletlenül viccesek voltak, de látszik, hogy azért kerültek bele ezek a jelenetek, mert nem akarták Pizsit és Némót kihagyni a történetből. Ilyen téren nagyon jó munkát végeztek a készítők, és örülök, hogy ők is szerepelnek, de néhol tényleg erőltetett volt egy picikét a szerepeltetésük. A másik hiányosság számomra az előző részhez képest, hogy nem voltak úgymond mélypontok, mint például a medúzás jelenet, meg összegészében nem ragadott meg engem az egész történet úgy, mint például a Toy Story 3 vagy az Agymanók fináléja, egyáltalán nem éreztem magamat sírás közeli állapotban.

all-trailers-lead-to-finding-dory-check-out-brand-new-footage-in-this-japanese-internat-941918.jpg

Természetesen ezek csak apróságok és kötekedések, de ilyen az ember akkor, amikor egy ennyire jól összerakott filmről kell kritikát készítenie. Egy nagyon vicces, érzelmileg magával ragadó, gyönyörű, pörgős és akció dús mozi a legjobbik fajtából, amit mindenkinek érdemes megnéznie a gyerekeivel!

10/8 - 81%

 

A stáblistás utáni jelenet pedig... ÁLLAT!

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tomlion.blog.hu/api/trackback/id/tr779169036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kibernetika 2024.02.12. 20:24:32

Szerintem is nagyon jó.

Nekem amúgy külön tetszett az is, ahogyan összekötötték az első résszel:
(Spoiler)
Ahogyan (az elején lévő flashback-ben) megmutatják, hogy Szenilla hol és hogyan látta elhaladni az első részben lévő csónakot, egészen addig, amíg összeütközik Pizsivel. Ráadásul ugyanaz a zene megy közben, így méginkább olyan volt, mintha újraélnénk ugyanazt a pillanatot, csak (míg az első részben Pizsi szemszögéből) ezúttal Szenilla szemszögéből. (nagyon jó visszakacsintás volt az első részre)
CinemaLion
süti beállítások módosítása